Close

Ki lesz az ellenzék vezére? – az internet vallomása

internetbg.001

A kereső programok,a keresőoptimalizálás értékes-érdekes titkokat rejt. Számítógépeink, az internetes böngészéseink, szokásaink latens dolgokra világíthatnak rá az értő elemző számára. Az internet ugyanis nem tud hazudni. Amit látunk, láttunk, megnéztünk, kívácsian utána érdeklődtünk, nyomot hagy. Aki pedig ért ezekből a nyomokból érdekes eredményekre juthat. Akár a nagypolitikáról is. Bognár László, keresőoptimalizáló, az Első Magyar Keresőoptimalizáló Verseny győztese, remek elemzést készített magazinunk számára a közelmúlt eredményeiből.

Botka László visszalépésével a miniszterelnök-jelöltségtől az MSZP óriási presztizsveszteséget szenvedett. Egyebek mellett „kiiratkozott” az ellenzék legerősebb vezetője versenyből, így az esélyesek közül a mezőnyben hárman maradtak: Szél Bernadett (LMP), Vona Gábor (Jobbik) és Gyurcsány Ferenc (DK).

A folyamatosan nyilvánosságra kerülő közvélemény-kutatások fej-fej melletti küzdelmet mutatnak ki. Az egyik intézet az egyik, a másik intézet pedig valamelyik ellenlábasát hozza inkább élre.

A „vezér” szerep azért bír jelentőséggel, mert aki tartósan és egyértelműen volna képes élre állni, az önmagának az Orbán kihívója címet, pártjának pedig az ellenzék vezető ereje címet szerezhetné meg. De nem a cím a fontos, hanem az ebből eredő választói szinpátia, amely elvileg voksok százezreiben nyilvánulhatna meg. Ugyanis általános az a szokás, hogy olyan szavazatot adjon le a polgár, amely nem vész el, hanem a leendő győztest, vagy legalábbis a reménnyel harcba szállót támogatja.

Ha megvizsgáljuk a legfrissebb, e havi keresettséget az interneten, szintén azt látjuk, hogy a három ellenzéki politikus fej-fej mellett, olykor egymást előzve halad.

bognarlaszlo.001

A grafikon a Google Trends eszközéből származik és a magyarországi internetes kereséseket prezentálja számunkra 2017 november 1-től 14-ig. (Megjegyzendő, hogy a Google Trends eszköz nem direkt népszerűséget mér, csupán egymáshoz viszonyított keresési arányokat. Így csupán áttételesen következtethetünk a keresettségből a népszerűségre.)
Ami a fenti adatokból kiemelkedik: november 7-én Szél Bernadett iránt kiugró keresettség tapasztalható. Ennek oka, hogy a politikusnőt ezen a napon nevezte meg Orbán reménybeli kihívójaként Medgyessy Péter egykori miniszterelnök, s ezen a napon értékelte a sajtó azt a televíziós vitát, melyen Szél Bernadett igen jól szerepelt.

Ha ezt a kiemelkedést nem számítjuk, akkor az LMP társelnöke nem igazán jellemezhető azzal, hogy egyértelműen és tartósan előzné pályatársait.

Gyurcsány Ferenc „helytállását” azért értékelhetjük „nagyra”, mert a jobboldal évek óta, a baloldali értelmiség egy része most, a véghajrához közeledve (v.ö. Lengyel László fellépése) az MSZP pedig Botka színrelépése óta próbálja kiszorítani nem csak ebből a versenyből, hanem a közéletből is.
Vona Gábor folyamatos „támadás alatt áll” a Fidesz eszméihez közelálló média részéről, s belső ellenzékével is meg kell küzdenie a „cukiság” (vagyis a néppártosodás szándéka) felé történt elmozdulása miatt.

Megyénkénti keresések

Érdemes azt is vizsgálnunk, hogy a versengő triót hol, melyik országrészben, megyében keresték és mely területeken nem.

elemzes003

Szél Bernadett (kék) számára jó hír, hogy míg korábbi kimutatásaimban Budapesten nem szerepelt fényesen, most „hozza a fővárost”. Békés és Nógrád nem vitte túlzásba a politikusok iránti érdeklődést, senki sem lépte át a Google ingerküszöbét.
Vona Gábor(piros) a Dunántúl déli és északi felén erős valamint Borsod-Abaúj-Zemplént hódította meg. Gyurcsány Ferenc (okker) után az ország déli részén és a Dunántúl középső tájain volt tapasztalható vonzalom. Mindez persze csupán egy pillanatnyi helyzetkép – a verseny még nem dőlt el. Összefogásra a három aspiráns között egyelőre aligha számíthatunk.

Bognár László webmarketing, SEO-tanácsadó
keresőoptimalizáló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top