Close

Magánvagyon növekedés világszerte

484193459

Öt éve a legnagyobb mértékben nőtt a globális magánvagyon, elsősorban az ingatlanárak és a részvényjegyzések emelkedése miatt. A Credit Suisse svájci pénzintézet Global Wealth Report tanulmánya szerint a 2017 közepéig tartó 12 hónapban 6,4 százalékkal 280 ezer milliárd dollárra gyarapodott a háztartások magánvagyona világszerte. 

A dokumentum összeállítói rámutattak arra, hogy miután a vagyonbővülés nagyobb volt a Föld népességének a növekedésénél, az egy felnőtt lakosra jutó vagyonösszeg rekordszintre, 56 ezer 540 dollárra emelkedett. Ez egy évvel korábbi 52 ezer 74 dollár volt. A világ vagyonának 50,1 százaléka volt 2017-ben a Föld lakosságának 1 százalékának a kezében. Ez az arány a 2008. évi pénzügyi válság idején jóval kisebb volt, akkor 42,5 százalék volt az 1 százalék kezében. 

155134561

Az elmúlt 12 hónapban a dollármilliomosok száma nőtt, még pedig 2,3 millióval. Az év közepére számuk elérte a 36 milliót, ami a világ felnőtt lakosságának 0,7 százalékának felel meg. Eközben 3,5 milliárd ember magánvagyonának értéke kisebb 10 ezer dollárnál.
A világ milliomosainak kétötöde az Egyesült Államokban él, 7 százalékuk Japánban, 6 százalékuk pedig Nagy-Britanniában. A Brexitről szóló szavazás után elgyengülő font hatására a brit milliomosok száma 34 ezerrel csökkent, 2,19 millió vannak jelenleg.
Az egy főre jutó magánvagyon tekintetében a listát Svájc vezeti, 537 600 dollárral, nyomában Ausztráliával, ahol 402 600 dollár, az Egyesült Államok a harmadik, 388 600 dollárral. Sorrendben Új-Zéland a következő, ahol 337 400 dollár, majd Norvégia 320 500 dollár, Dánia 281 500 dollár és Belgium 278 100 dollár . A nyolcadik helyen Nagy-Britannia áll 278 ezer dollárral, a kilencedig Szingapúr 268 800 dollárral, a tizedik pedig Franciaország, ahol 263 400 dollár.
A jelentés készítői azzal számolnak, hogy a következő öt évben a mostanihoz hasonló mértékben nő a globális magánvagyon, ami így eléri a 341 ezer milliárd dollárt. Eközben a dollármilliomosok száma 20 százalékkal fog emelkedni, számuk 44 millió ember lesz, a legszegényebbek száma pedig 4 százalékkal csökken – véli a Credit Siusse és Global Wealth Report. 

MTI

Fotók: Getty Images

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top