Close

Egyetemi tangazdaság Mezőhegyesen

20150131 ben hur 01

Megállapodást kötött magyarországi egyetemekkel a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.. A dokumentum értelmében a ménesbirtok kiemelt oktatási, kutatási és fejlesztési bázisként kapcsolódik be a hazai felsőoktatási rendszerbe. Hat felsőoktatási intézmény csatlakozott a programhoz, hallgatóik gyakorlati képzésekben, kutatási programokban vehetnek majd részt. Közép-Európa egyik legfejlettebb ménesbirtokát szeretnék a jövőben kialakítani Mezőhegyesen.

A szerződést az Állatorvos-tudományi Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Kaposvári Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Szent István Egyetem, a Testnevelési Egyetem kötötte Mezőhegyessel.  Magyar Tudományos Akadémia támogatásával és épületében írták alá a dokumentumot, melyet Farkas Sándor, a ménesbirtok újjászervezésének koordinálásáért felelős kormánybiztos és Pap István, a társaság vezérigazgatója jegyzett.

Farkas Sándor kormánybiztos emlékeztetett arra: egy éve került újra teljesen állami tulajdonba a ménesbirtok, majd megalkotta az Országgyűlés azt a törvényt, amely szerint Mezőhegyest a magyar felsőoktatás bázisává kell fejleszteni. A törvény megteremtette a 8200 hektárnyi területtel rendelkező birtok hatékony gazdálkodásának feltételeit is.

A gazdaság egyebek mellett 1000, jó genetikai állományú szarvasmarhával, valamint a Mezőhegyesen honos mindhárom lófajta – nóniusz, furioso-north star, gidrán – összesen 370 egyedet számláló törzsállományával rendelkezik. Az 1784-ben alapított ménesbirtok elindult azon az úton, amelynek a végcélja, hogy Közép-Európa egyik legfejlettebb ménesgazdaságává váljék – tette hozzá.
A tervekről elmondta: a költségvetés támogatásával a napokban elindítják közbeszerzés nyomán egy világszínvonalú szarvasmarhatelep létesítését, majd egy olyan ipari parkot építenek, ahol hosszú távon biztosítva lesz a vetőmag feldolgozása és tárolása. Elvégzik továbbá 24 műemlék épületük rekonstrukcióját, valamint a jelenlegi 2100-ról 5 ezer hektárra tervezik növelni az öntözhető termőterületüket – közölte.
Elképzeléseik között szerepel az is, hogy megfelelő fejlődési pályára állítsák a hátrányos helyzetű dél-békési térséget – mondta Farkas Sándor.

mezohegyesmenesbirtok02

Mezőhegyes Ménesbirtok – főépület 

Sótonyi Péter, az Állatorvos-tudományi Egyetem rektora azt hangsúlyozta, hogy a ménesbirtok hiánypótló képzést kínál, hiszen az agrár-felsőoktatásban óriási igény mutatkozik a gyakorlati ismeretek elsajátítására. A hallgatók olyan kompetenciákra tehetnek szert, amelyek elsajátítását az egyetemek nem tudják biztosítani. Ugyanakkor az egyetemek is tudnak abban segíteni a társaságnak, hogy Európa egyik legfejlettebb agrárgazdaságává váljék – mondta a rektor.
Pap István vezérigazgató kiemelte, hogy a gazdaság már ma is szerepet vállal a középfokú oktatásban, hiszen átvette a helyi agrárképző szakiskola irányítását, most pedig a felsőoktatás szereplőivel jött létre együttműködés.
A megállapodás értelmében a ménesbirtok tangazdasági képzés keretében szervezett gyakorlati oktatási, kutatási és fejlesztési program helyszíne lesz. A felsőoktatási intézmények hallgatói gyakorlatra alapozott képzésben, közös oktatási-kutatási programokban vehetnek részt.
A hallgatók szakmai és tantervi terepgyakorlatokon, valamint a ménesgazdaság egyedülálló üzemágainak kiemelt gyakorlati oktatásában részesülnek, ez az öntözéses gazdálkodást, a vetőmagtermesztést, a környezetgazdálkodást, a szarvasmarha-tenyésztést, a védett történelmi lófajták tenyésztését és a szakszolgáltatás-szervezést egyaránt magában foglalja.

Forrás: Magyar Távirati Iroda, Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság-Mezőhegyes

Fotó: Nemzeti Ménesbirtok

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top