Close

Libanapok Hollókőn

hollokocastle

Szent Márton Napi Vigasságot rendeznek november 11-én a világörökségi faluban, Hollókőn. A nap során életképeket mutatnak be Szent Márton legendájából a Pajtaárok színpadon, lesznek vidám, mulatságos előadások, középkori libás játékok, Szent László Vitézeivel. 

A látogatók a hollókőiek vendégei lesznek meleg teára, forralt borra és zsíros kenyérre. Hollókő piacán libából készült finomságok, házi sütemények, lekvárok és kézimunkák vására lesz. A vásárban megjelenik Ludas Matyi és Döbrögi uraság is, a belevaló legények pedig versenybe szállhatnak a Hollókő Főgúnárja címért.  A vigasság idején megnyitják a régi Oskola épületét a templom szomszédságában, ahol a gyerekek régi népmeséket nézhetnek és hallgathatnak meg a modern technika segítségével, illetve betekintést kaphatnak, hogy milyen is volt egy régi iskola Hollókőn.
    Helyi borokat a Guzsalyas Ház pincéjében lévő Borpatikában és a vásári forgatagban is kóstolhatnak a vendégek, de a Kalácsos, Gazduram Sajtboltja, a Palóc Játszóház, a Hollókői Vár vagy a Holló Jankó Mesejátszótér is várja az idelátogatókat.
    A Jó Palócok Egyesülete kézműves foglalkozást tart a gyerekeknek a Falumúzeumban, az egyesületi tagok segítségével kukoricabábokat készíthetnek a kicsik, és megkóstolhatják a mákos kukoricát is. Megrendezik Hollókő első  kértya bajnokságát is Bajnokok Libája néven, a legügyesebb kártyázó egy libával lesz gazdagabb.

Magyar Távirati Iroda

Fotó: Hollókő

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top