Close

A tüdőrákos betegek 30 százaléka passzív dohányos

Fotó: kyodonews.net

Egy új felmérés szerint Japánban a tüdőrákos betegek több mint 30%-a volt passzív dohányzásnak kitéve munkahelyén. Egy betegtámogató csoport szerint jogi lépésekre van szükség az irodák és a nyilvános helyek kockázatának csökkentése érdekében.

A Japán Tüdőrák Szövetség közölte, hogy egy legutóbbi felmérésben 123 betegből 31,7 százalék volt kitéve passzív dohányzásnak munkahelyén, és 5,2 százalék azt közölte, hogy otthagyta munkáját, hogy a passzív dohányzást elkerülje.
A felmérés során 215 beteget kérdeztek meg az interneten keresztül, május és június között.
A munkavédelmi- és egészségügyi törvény arra sarkalja a cégeket, hogy tegyenek erőfeszítéseket, hogy megelőzzék a passzív dohányzást a munkahelyeken, de nem állapít meg büntetést.
A 2020-as olimpiai és paralimpiai játékok előtt a kormány el akarja kezdeni a vállalkozások és a közintézmények üzemeltetőinek büntetését a passzív dohányzás megakadályozásának elmulasztásáért. De a kormányzó Liberális Demokrata Párt és az egészségügyi minisztérium továbbra is ellentétben állnak a jogszabályok fölött, hogy ezt tegyék.
Az egészségügyi tárca becslése szerint évente mintegy 15 ezer ember hal meg Japánban a passzív dohányzás által okozott betegségek miatt.
„Számos beteg napi szinten életveszélyes kockázatoknak van kitéve” – mondta el a csoport vezetője Kazuo Hasegawa, szigorú fellépést szorgalmazva.

japantimes.co.jp

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top