Close

Andrej Babis: jelenleg nincs koalíciós partner

20131123 eup502

Nincs értelme jelenleg egy koalíciós kormány felállításáról beszélni Csehországban, mert a választásokon győztes ANO mozgalommal senki sem akar komolyan tárgyalni a kormányprogramról – vélekedett Andrej Babis, az ANO elnöke, amely nagy fölénnyel megnyerte a csehországi képviselőházi választásokat.

„Sajnos a pártok kategorikusan elutasítják a velünk való együttműködést, mégpedig olyan határozottan, hogy jelenleg nincs is értelme valamiféle koalíciós kormányról tárgyalni” – jelentette ki Babis vasárnap a Prima kereskedelmi televízióban sugárzott beszélgetésben.
Az ANO 78 mandátumot szerzett a 200 tagú cseh parlamenti alsóházban, de az előzetes tárgyalásokon a pártok többsége elutasította, hogy kormánykoalícióra lépjen vele. Babis bejelentette, hogy kisebbségi kormányt alakítana, amely minden parlamenti párt programjának egy-egy fontos pontját felvállalná.
Andrej Babis, akit Milos Zeman államfő kedden kormányalakítással akar megbízni, ugyanakkor határozottan kizárta egy új, előre hozott képviselőházi választás megtartását. „Ez jelenleg szóba sem jöhet” – hangsúlyozta. Ha a többiek nem akarják teljesíteni programjukat, akkor azt mi részben felvállaljuk, és így fogunk velük tárgyalni – tette hozzá a politikus.
Külpolitikai témákról beszélve Babis azt mondta: „határozottan aktív külpolitikát” akar folytatni. Megismételte korábbi véleményét, hogy le kell állítani az illegális migrációt és szerinte ezen a téren a V4-ek Sebastian Kurz jövőbeni osztrák kancellár személyében „új szövetségesre találtak”. „Mi elutasítjuk a menekültkvótákat, és ezt (Emmanuel) Macronnak és (Angela) Merkelnek meg kell magyarázni”.
„Nem akarok további integrációt, nem akarok eurót, mert az Csehország számára nem előnyös” – fejtette ki Andrej Babis. Hangsúlyozta: „Európa-párti vagyok, de meggyőződésem, hogy az Európai Uniónak meg kell változnia”.

MTI / Kokes János, Prága 

Fotó: Economic

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top