Close

Szupergyors suli-net

szuperwifi001

Szupergyors internetet és teljes wifi-lefedettséget kapnak az állami és egyházi iskolák 2019 végéig – jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Kara Ákos elmondta: a kormány döntése alapján minden állami és egyházi fenntartású általános iskola és középiskola, valamint szakképzési intézmény számára biztosítani fogják a gyorsabb internetkapcsolatot. Minden 500 fő alatti iskolában legalább 100 Mbit/s, minden ennél nagyobb iskolákban pedig legalább 1 Gbit/s sávszélességet szeretnének megvalósítani. Emellett minden állami fenntartású általános iskola és középiskola, szakképzési intézmény és – első körben – 148 egyházi iskola kap teljes wifi-lefedettséget – tette hozzá.
Mint mondta, a fejlesztések összességében négyezer helyszínt érintenek, mivel ha az iskola több helyszínen is oktat, akkor valamennyi épületben megvalósítják a fejlesztést. A beruházást 2019 végéig valamennyi állami és – első körben – 148 egyházi intézményben megvalósítják, a beruházás költsége 31 milliárd forint, amit részben hazai, részben uniós forrásból biztosítanak majd.
A program összesen 1 millió 200 ezer diákot és mintegy 126 ezer oktatót érint. A fejlesztést az Emberi Erőforrások Minisztériumával és a Nemzetgazdasági Minisztériummal együttműködésben valósítják meg. Kara Ákos hangsúlyozta: a kormány célja, hogy minden magyar ember és vállalkozás a digitális átalakulás nyertesévé váljon, és Magyarország versenyképes ország maradjon egy újfajta, digitális korban, ahol a digitalizáció az élet minden területére kiterjed. Meggyőződésük szerint a digitális átalakulásra való felkészülés az iskolában kezdődik – tette hozzá.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top