Close

Karácsony Gergely: a Párbeszéd minden demokratikus párttal együttműködik

Fotó: MTI (korábbi felvétel)

A Párbeszéd taggyűlése megszavazta az együttműködést az egyéni választókerületekben minden demokratikus párttal, és döntött a Párbeszéd és az Együtt választásokon való közös indulásáról – mondta a Párbeszéd társelnöke szombaton Budapesten.

Karácsony Gergely, aki a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje is, a taggyűlésén mondott, sajtónyilvános beszédében közölte, a párt elnökségétől arra kapott mandátumot a szombaton, hogy a Jobbikot kivéve minden ellenzéki szervezettel tárgyaljon az összefogásról és a közös lista állításáról.
A XIV. kerületi polgármester elmondása szerint a közös program fő üzenete, hogy az emberre és az emberiességre kell építeni Magyarország jövőjét. Kifejtette: az emberbe való befektetés a legfontosabb, mivel a jövő gazdaságát a jól képzett, jól megfizetett emberek fogják előre vinni.

Emellett fontos az emberiesség is, mert a történelem és az elmúlt nyolc év apró szilánkokra törte a társadalmat. Magyarország olyan hely lett, ahol senki nem érzi már otthon magát, egy „polgárháború” áldozatai az emberek – fogalmazott Karácsony Gergely, hozzátéve, béke és együttműködés kell. Ehhez keresnek közös jelölteket az összes egyéni választókerületben.
Karácsony Gergely szólt arról is, az ellenzéki oldalon két stratégia van: az egyik szerint feltétel nélküli összefogás kell, a másik szerint pedig együttműködés nélkül új alapokra kell építeni a politikát. Szerinte mindkettőben van igazság, de a legjobb megoldás szerinte, ha megmarad a sokszínűség, de együttműködnek a pártok.
Azt hangoztatta, hogy minden körzetben egy kihívónak kell lennie, és aki nem így gondolja, az csak a 2022-es választásokra gondol, és ezeknek a pártoknak azt javasolta, hogy jövőre ne, csak 2022-ben induljanak el.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top