Close

WHO: maradj egész!

legyegeszwho01

Nevess minden nap, merj beszélni a gondjaidról, fogadj el segítséget, szánj időt magadra, ne feledd: a rossz nem tart örökké és nem kell tökéletesnek lenned, elé ha csak „jó” vagy – mindezek a tanácsok a Nemzetközi Lelki Egészségnap alkalmából fogalmazódtak meg. A WHO írországi tagszervezetének közzétett tíz parancsolata ez mentális egyensúlyunk megőrzése érdekében. A WHO 1992-ben döntött úgy, hogy az év egy napján felhívja a figyelmet az év minden napjára érvényesre, a láthatatlanra: a mentális egészségre. Október 10-én középpontba állítja lelki állapotunkat.  Az egészség nem a betegség hiányja – mondja a WHO. Ennél lényegesen összetettebb a helyzet. A statisztikai adatok szerint ugyanis tízszer annyian lesznek mentális betegség következményeinek áldozatai, mint ahányan gyilkosság áldozatai és közlekedési balesetben is csak feleannyian halnak meg. Tudatosságunk növelése tehát fontos, ahogyan a jobb mentális egészség támogatására irányuló erőfeszítéseink is, nemcsak a természeti katasztrófákat, a környezeti ártalmakat, a fertőző betegségeket kell elkerülni ahhoz, hogy megőrizhessük egészségünket.

 

Maga a WHO, a világ egészségügyi szervezete 1948-ban alakult, azzal a céllal, hogy a világ egészségügyi koordinátora legyen, együttműködjön a nemzetekkel, ha szükséges pedig segítséget nyújtson. Az ENSZ szervezeteként, genfi székhellyel, 193 nemztettel együttmüködve dolgozik jelenleg. A depresszió, a mentális egészség 1992-ben került fel a WHO tevékenységi címlapjára. A mentális betegségeink ugyanis egyre nagyobb és ijesztőbb mértéket öltöttek. A depresszió és a szorongásos rendellenességek gyakori mentális zavarok, amelyek hatással vannak a munkaképességünkre és a produktív munkavégzésre – fogalmazták meg. Globálisan több mint 350 millió ember szenved depresszióban, ami a betegségek között a legmagasabb szám a világon. Több mint 260 millióan élnek szorongásos zavarokkal, sőt sok ilyen ember mindkettővel él. Egy újabb WHO által végzett tanulmány becslése szerint, a depresszió és a szorongásos zavarok a globális gazdaságnak évente 1 milliárd dollár veszteséget termelnek,  termelés kieséssel. Valamint: a lelki egészségmegromlása miatt tízszer többen lesznek öngyilkosok, mint ahogyan autóbalesetekben meghalnak szerte a világban.

worldmental006 

A világszervezet világnapi logója 

Ezen adatok mögött egyének húzódnak, az egyének körül pedig egy felelős társadalom is kell, hogy álljon. WHO megfogalmazása alapján: a mentális betegségekre irányuló figyelemfelkeltés, valamint a pszichiátriai problémákhoz és a pszichiátriai problémákkal élőkhöz kapcsolódó előítéletek elleni harc, a lelki egészség fontosságának hangsúlyozása a legfontosabb lépések. Ezt nyomatékosítja a WHO, 1992 óta. Október 10-ét pedig a Lelki Egészség Világnapjává nyilvánították, 2017 pedig a munkahelyi mentális egészség napja lett.

 whovilagnap003

A WHO külön erre a területre szakosodva írta meg idei ajánlását a világnap alkalmából: nemcsak a természeti katasztrófákat (árvíz, cunami, ózonlyuk, földrengés, stb.), a környezeti ártalmakat, a fertőző betegségeket kell elkerülni ahhoz, hogy megőrizhessük egészségünket. Az emberi magatartás és tevékenység következtében létrejövő egészségkárosító hatásokat is csökkenteni kell, ( a zajt, a vibrációt, az élelmezési, táplálkozási és egyéb higiénés ártalmakat) vagy az önveszélyeztető magatartásokat is.  A biológiai egészség: a szervezetünk megfelelő működése,a lelki egészség: személyes világnézetünk, magatartásbeli alapelveink, illetve a tudat nyugalmának és az önmagunkkal szembeni békének a jele; a mentális egészség: a tiszta és következetes gondolkodásra való képesség ; az emocionális egészség: az érzések felismerésének, illetve azok megfelelő kifejezésének képessége; a szociális egészség: másokkal való kapcsolatok kialakításának egészsége.  Az egészséges lelkiállapot nem a véletlen műve, nemcsak elérhető, de fejleszthető is ha erre időt és energiát fordítunk – hangsúlyozzák. Mentális egészség a munkahelyen témában pedig kiemelik: felnőtt életünk során az idő nagy részét munkaidőnkre fordítjuk. A munkahelyi tapasztalatunk az egyik olyan tényező, amely meghatározza általános jólétünket. Azok a munkaadók és vezetők, akik munkahelyi kezdeményezéseket vezetnek be a mentális egészség előmozdítása és a mentális zavarok mentes alkalmazottak támogatása érdekében, nemcsak az alkalmazottak egészségét, hanem a munkahelyi termelékenységüket is javítják.

A negatív munkakörnyezet fizikai és mentális egészségügyi problémákat, az anyagok vagy az alkoholfogyasztást, a hiányzást és az elveszett termelékenységet eredményezhet. Egészségünket meghatározza makro- és mikrokörnyezetünk, a társadalom berendezkedése, szociális érzékenysége, továbbá személyi kapcsolataink és öröklött tulajdonságaink. Az egészség megőrzése egy közös, koordinált tevékenység kell hogy legyen, amelynek vonatkoznia kell államigazgatásra, a törvények alkotására is, intézményesített feladat, amely magába kell, hogy foglalja az egészségmegőrzést, az egészségnevelést is. Az ENSZ definíciója szerint, az egészség megőrzése olyan fogalom, amely: az egészséget elősegítő életmód, és az ezt ösztönző társadalmi, gazdasági, környezeti és személyes tényezők együtthatása.

Az ENSZ és a WHO részéről nincsennek tiltások, vagy külön proklamációk 2017-ben erre a napra, talán csak kifejezetten az: ne feledjünk az év többi, 364 napján ugyanezen vezérlő elvek alapján élni – és dolgozni ! 

 

Források: WHO, ENSZ 

 

http://www.who.int/mental_health/in_the_workplace/en/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top