Close

Veszélyben Laller Dakaros szereplése!

aeaeee

Mint az tudvalevő, széles e világon a technikai sportágak legnagyobb összetevője az anyagi oldal. Magyarországon ez hatványozottan igaz, kis piac lévén nehéz támogatókat találni, ami természetesen nem könnyíti meg a versenyzők életét. Ezzel a problémával majd minden hazai pilóta szembesült már, és ez alól nem kivétel Horváth Lajos sem.

 

Laller a Dakarra vezető úton már végigment egyszer, azonban az idei helyzet nagyban eltér az előző évtől. A váci terepmotoros több biztosnak mondható szponzorral a háta mögött kezdte meg az idei felkészülését, mostanra azonban megfordult ez a helyzet:

„Névadó szponzorunkkal nagy lendülettel fogtunk az építkezésbe, de néhány hónap elteltével rájöttünk, hogy az elképzeléseink több fronton sem egyeznek. Így pár hete közös megegyezéssel befejeztük a közös munkát. Kölcsönös tisztelettel, negatív érzések nélkül váltunk el, hiszen előfordul, hogy nem jönnek össze a dolgok. Most viszont gyorsan további támogatók után kell néznünk, mert jelenleg nagy veszélyben van a Dakaros szereplésünk. Sajnálatosan pillanatnyilag a hátterünk még nem fedezi a jövő évi versenyt, így most ez egy minden szempontból nagyon nehéz időszak a számunkra!” – írta körül a kialakult nyugtalanító helyzetet Horváth Lajos, akinek csapata visszaállt az eredeti állapothoz, tehát a Quebeck cégnevet elhagyva ismét Laller Racing Dakar Team néven igyekszik Dél-Amerikába.

 

aaaaeeeeee

 

„Jelenleg eléggé szorít a cipő, hiszen a Dakar regisztrációt és nevezést nemrégiben megnyitották, és az első részletet már át is utaltuk. A következő befizetés azonban egy jóval nagyobb összeget takar, szám szerint 6.000 Euróról van szó. A határidő rendkívül szoros, ezt szeptember 15.-ig van időnk teljesíteni, tehát megközelítőleg már csak alig több, mint két hetünk maradt. Ha ebből az ablakból kicsúszunk, akkor könnyedén ugorhat az eddig befektetett pénzünk, de olyan szankciókat is össze lehet szedni, ami akár a további nevezéseinket is veszélybe sodorhatja.

Most élet-halál harcot vívunk az óramutatóval, és minden erőnkkel azon vagyunk, hogy sikerüljön kilábalni ebből a helyzetből. De azért van jó egy hírünk is, hamarosan új támogatót köszönthetünk a fedélzeten, ám egyelőre az ő kiléte még maradjon meglepetés.” – zárta mondandóját Horváth Lajos.  

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top