Close

Csúcs délelőtt, csúcs délután

wr

Korszakos világcsúcsot úszott a kanadai Kylie Jacqueline Masse a budapesti 17. FINA vizes világbajnokságon, a brit Adam Peaty pedig egy nap alatt kétszer javította meg saját világrekordját. A magyar úszók egy negyedik és egy hatodik helyet szereztek.

Ismét színültig megtelt a Duna Aréna a Budapesten zajló vizes világbajnokság úszó döntőire, s a közönség mindjárt az első döntőben kellően kisikolthatta magát. A 200 méter gyors fináléjában ugyanis az egyes pályán a bombaformában úszó Kozma Dominik állt rajthoz. Parádésan startolt a magyar fiú, aki az első 50 méternél az első helyen fordult, 100 méternél a harmadik helyen állt. A második százra rátett még egy lapáttal, a kínai Sun mögött másodikként fordult, ám az utolsó ötvenre többen is elképesztő sebességre kapcsoltak, velük már nem tudta tartani a lépést, végül a hatodik helyen zárt, teljesen kiúszva magát. Eredménye azonban így is új országos csúcs.

A DÉLELŐTT ESEMÉNYEIRŐL ITT OLVASHATNAK BŐVEBBEN

Még ki sem fújhatta magát a publikum, máris újabb magyarokért tehette próbára hangszála teljesítőképességét, ráadásul az 1500 gyors a döntőjében két magyarért is szoríthattak. Titkon éremben reménykedtünk, két éve világbajnoki bronzérmet szerzett e távon Kapás Boglárka, aki közel úszott a nagy esélyes Ledeckyhez, bár ez csak elvi segítséget jelentett, hiszen az amerikai annyival jobb a mezőnynél, hogy azt nehéz érzékeltetni. S még csak 20 éves. Ugyanakkor a közvetlen vetélytársak tőle távolabbi pályákon úsztak, kétséges volt, Bogi látja-e őket. Késely Ajna a surranó, nyolcas pályán vágott neki a maratoni úszásnak.

A magyarok közül Boglárka egy darabig a 6,. Ajna a 7. helyen haladt, majd 400 méternél rutinosabb úszónk megrázta magát, és egyre feljebb úszott az élmezőnyhöz. A táv harmadánál Bogi már második volt, amit féltávig sikerült megtartania, akkor visszacsúszott a harmadik helyre. Féltávnál robbantott az olasz Quadarella és a spanyol Belmonte, igyekeztek a szélső pályán úszó magyart és kínait lerázni.

Boglárka nem tudta a két mediterrán hölggyel tartani a tempót. Egy kilométernél még egy utolsó kísérletet tett, hogy a kínaitól megszabaduljon, ám hiába húzott el az ázsiaitól, a spanyolhoz és az olaszhoz képest nőtt a hátránya. Közben Ajna teljesen elkészült erejével, és visszacsúszott az utolsó helyre. A spanyol faképnél hagyta az olaszt, a végén öt métert vert rá. S Ledecky? Nos, 25 méterrel a második helyezett előtt ért célba… Bogi a döntőt követően azt mondta, szeretett volna jobb időt úszni, de most ennyire tellett, teljesen kiúszta magát. Amikor vetélytársai robbantottak, nem tudott iramot növelni, a negyedik helyen zárt.

Az 50 mell középdöntőjében nem volt magyar érdekeltség, a kérdés csak az volt: a brit Adam Peaty képes-e továbbfaragni saját maga világrekordját (délelőtt ugyanis sikerült neki). Hát, úgy látszik, nem tud betelni az érzéssel, ismét bődületes világcsúcsot úszott. Egészen elképesztő ez a brit srác, aki értelemszerűen az első ember lett a földön, aki 26 másodperc alá tudott kerülni e távon. A szerb színekben induló Szilágyi Csaba nem jutott a döntőbe, a 12. helyen végzett.

És ha egyszer egy üzlet beindul! A női 100 méter hát fináléjában sem adták alább a hölgyek óriási versenynél, amelynek a végén újabb világcsúcs született. A nagy esélyes kanadai Masse féltávnál még harmadik volt, de aztán hatalmas hajrát kivágva elsőként ütött a falra, méghozzá világrekorddal. A kanadai hölgy Gemma Spofforth csúcsát adta át a múltnak, ami igen szakállas volt már, hiszen még 2009-ben úszta a brit a római világbajnokságon. A második helyről 1 századmásodperc döntött. A döntőben nem volt ott Hosszú Katinka, mert a 200 vegyes fináléja miatt tegnap visszalépett e szám középdöntőjétől. Mindenképpen jól döntött, hiszen a 200 vegyesen megszorongatták, tehát szükség volt az erejére, itt pedig nem biztos, hogy ő is világcsúcson belülre került volna. Igaz, nem csak az arany fénylik szépen!

Persze nem múlhat el nap mindenki Katinkája nélkül, ezúttal a 200 gyors fináléjába igyekezett bekerülni. A második futamban indult, s ahogy a selejtezőben, most is az olasz Pellegrini mellett úszott, a sorrend is ugyanaz lett közöttük. A máik futamban induló, fáradhatatlan Ledecky úszta a legjobb időt, és az orosz Popova, valamint az ausztrál McKeon is gyorsabb volt a magyar lánynál, akinek az éremhez is hatalmasat kell úszni holnap.

cseh rajt 02

A következő középdöntő második futamában két magyar is rajtkőre állt, Cseh László és Kenderesi Tamás. Az egykori világbajnok, a dél-afrikai Chad le Clos hatalmas tempóban kezdett, mögötte Cseh haladt, Kenderesi a hetedik helyen úszott. Ez a felállás egészen 150 méterig tartott, amikor a két magyar gondolt egyet, és parádés utolsó hosszt vágtak ki, amelynek a végén ők végeztek az első két helyen, le Clos csak a harmadik lett. Persze azért ő is továbbjutott, a legjobb időt pedig a japán Seto repesztette. Rá nagyon kell figyelni a döntőben!

A férfi 100 hát döntőjébe nem került magyar, ahol izgalmas verseny végén újabb kínai aranyérem született. A nap a női 100 mell döntőjével zárult, ahol nagy csatára volt kilátás, csak nem úgy, ahogy az oroszok és a litvánok várták, ugyanis az esélyes amerikai King mögött egy másik amerikai végzett az élen, míg a keleti országok úszói nem szólhattak bele a fényesebb érmek sorsába. Ez még hagyján, de King megirigyelhette a délutáni csúcsesőt a többiektől, ő sem adta alább világrekordnál! A negyedik helyre beérő litván Meilutyte rekordját adta át a múltnak, két tizedet javítva azon.

Ha este, akkor Margitsziget. Ezúttal a férfi pólósok játszottak negyeddöntőt az orosz válogatottal. A tegnapi női fiaskó után nagy kő esett le a szurkolók szívéről amikor Hosnyánszky góljával hamar megszereztük a vezetést. Jól védekezetünk, a blokkunk három orosz lövést is hárított, amit meg nem, azt Nagy kapus fogta. Nem meglepő, ha jelentősen tudtuk növelni előnyünket (4-0). Az oroszokat még az ág is húzta, nem elég, hogy sorra hagyták ki az előnyeiket, Merkulov kétszer is a jobb kapufára bombázott.

Ott folytatták a csapatok a második negyedet, ahol abbahagyták, mi lőttük a gólokat, az oroszok a kapufát (Holod), Nagy pedig továbbra is zseniálisan őrizte kapuját. Aztán Nagajev megtörte a jeget a negyed feléhez közeledve, ám ebből nem lett rendszer. Kapusunk ugyanis egyszerűen lehúzta a rolót, olyan ihletett formában védett, mint tegnap a kanadai kapus, Gaudreault a hölgyek negyeddöntőjében. Igaz, az ő csodás formájának nem annyira örültünk… Az oroszok eközben hiába próbálkoztak kapuscserével, a különbség egyre csak nőtt (8-1).

Beszédes volt a félidei statisztika: míg a magyarok lövéseinek kétharmada gól lett, addig az orosz „hatékonyság” 17 lövésből egy gól volt. És a szép hagyomány folytatódott is a harmadik negyedben, Hárai és Manhercz növelte tovább az előnyünket. Bugajcsuk megrázta magát, egymás után két gólt is szerzett, ezzel sikerült az oroszoknak kozmetikázni az eredményen (10-3). Ám mielőtt nagyon beleélték volna magukat a jóba, Hosnyánszky gyorsan lehűtötte a kedélyeket.

Az ellenfél játékosai unottan, elképzelés nélkül lövöldözték el a labdát az utolsó negyedben, ám minket ez csöppet sem zavart, folytattuk a gólgyártást. Egyszerű játék ez, az emberelőnyt be kell lőni, s mi be is lőttük a javát, az oroszok meg hébe-hóba találtak emberelőnyben a hálónkba, csoda, ha nem csökkent a különbség (14-5). A végén már hátra is dőlhettünk, és hogy is érhetett volna véget a találkozó, mint Nagy Viktor védésével. A tizenhatodikkal! A magyar csapatra az elődöntőben a görög válogatott vár, amely nagy meglepetésre magabiztosan verte Montenegrót 12-7-re.

Magyarország-Oroszország 14-5 (5-0 ,3-1, 3-3, 3-1)
Hajós Alfréd uszoda: 8000 néző
Gólszerzők: Varga 4, Hosnyánszky 4, Manhercz 3, Vámos 2, Hárai 1illetve Bugajcsuk 2, Nagajev 1, Gyerevjankin 1, Lizunov 1

Eredmények

Férfi 200 m gyors
1. Yang Sun (Kína), 1:44.39
2. Townley Haas (Egyesült Államok), 1:45.04
3. Alekszandr Krasnyik (Oroszország), 1:45.23

6. KOZMA DOMINIK, 1:45.54, országos csúcs

Női 1500 m gyors
1. Katie Ledecky (Egyesült Államok), 15:31.82
2. Mireia Belmonte (Spanyolország), 15:50.89
3. Simona Quadarella (Olaszország), 15:53.86
4. KAPÁS BOGLÁRKA, 16:06.27

8. KÉSELY AJNA, 16:22.87

Női 100 m hát
1. Kylie Jacqueline Masse (Kanada), 58.10, WR
2. Kathleen Baker (Egyesült Államok), 58.58
3. Emily Seebohm (Ausztrália), 58.59

Férfi 100 m hát
1. Xu Jia-yu (Kína), 52.44
2. Matt Grevers (Egyesült Államok), 52.48
3. Ryan Murphy (Egyesült Államok), 52.59

Női 100 m mell
1. Lilly King (Egyesült Államok), 1:04.13, WR
2. Katie Meili (Egyesült Államok), 1:05.03
3. Julija Jefimova (Oroszország), 1:05.05

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top