Close

Az elmúlt napok viharmérlege: közel 13 ezer kárbejelentés

A június 21-ével kezdődő viharos időszak kezdete óta közel 13 ezer kárbejelentés érkezett a biztosító társaságokhoz. A károk becsült értéke meghaladhatja az 1,8 milliárd forintot – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).viharkár

A legtöbb káreseményt Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből, illetve Bács-Kiskun megyéből jelentették, s kiemelkedően sok bejelentés érkezett Kecskemétről és környékéről.

A legtöbb bejelentés vihar, jégverés és – kisebb mértékben – villámcsapás okozta károk miatt érkezett a társaságokhoz. Az erős szél sok helyen megbontotta tetőket, a jég pedig – különösen a palatetőkben – tett károkat, sok helyen maga a tetőhéjazat is súlyosan megsérült. Az erős szél fakidőléseket okozott, ami az ingatlanokban és a kerítésekben tett kárt.

Súlyos károkat keletkeztek a mezőgazdaságban, a betakarításra váró, még lábon álló terményekben és a veteményesekben. A nem egy helyen diónyi nagyságú jég a gépjárművekben, elsősorban azok karosszériájában tett kárt. 

A biztosító társaságok szakemberei arról számoltak be, hogy a tapasztalatok szerint egyre koncentráltabban alakulnak ki Magyarországon is extrém időjárási helyzetek, gyakran lokális viharok formájában, egy-egy kisebb területen előidézve igen súlyos károkat. 

Több biztosítónál is arról számoltak be, hogy operatív intézkedéseket tettek: meggyorsították a kárrendezést, átcsoportosították a különösen érintett területekre a kárfelmérőket.   

Magyarországon az év leginkább kárveszélyes, viharokkal, felhőszakadásokkal tarkított időjárási periódusa a május-augusztusi időszak. 2010 és 2015 között ezekben a hónapokban összesen több mint 885 ezer kárt rendeztek a biztosító társaságok, a tavaszi-nyári viharok okozta károkra kifizetett összeg pedig megközelítette a 70 milliárd forintot. Az elmúlt évek május-augusztusi hónapjaiban mért adatai alapján egy biztosított lakossági ingatlanban átlagosan 115 ezer forint összegű kárt okoztak a nyári viharok és esőzések. 

Az elmúlt évtized legviharosabb, illetve súlyos árvizekkel sújtott éve a 2010-es volt, abban az évben május eleje és augusztus vége között 312 ezer biztosított ingatlanra 30 milliárd forint összegű kártérítést fizettek ki a biztosítók.

A Magyar Biztosítók Szövetségének adatai szerint 2016 végén 3,122 millió lakásbiztosítási szerződést kezeltek a hazai biztosító társaságok. A mintegy 4,4 millió magyarországi ingatlant tekintve a lakóingatlanok mintegy 73 százaléka rendelkezik biztosítással. 

Magyarországon egy olyan alapbiztosítás, amely az úgynevezett elemi kockázatokat, a katasztrófakockázatokat tartalmazza, már havi 2-3 ezer forint összegű díjért megköthető. A piacot 13 biztosító 85-féle terméke alkotja, közülük közel 40-féle típusú szerződés ma is elérhető.

Kérjen költségmentesen inényfelmérést, hogy olyan lakásbiztosítása legyen ami valóban az Ön igényeihez igazodik!

Balogh Richard +36 30 621-7362

https://tanacsado.aegon.hu/954902

www.biztositasiszemle.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top