Close

Nyakig a migránscsempészetben

Tamás Gáspár Miklós filozófus, publicista, a Szabad Demokraták Szövetsége nevű, tetemes közadósság hátrahagyásával a politikai színpadról a nép által eltakarított párt volt országgyűlési képviselője a Hvg.hu portálon június 28-án írt cikket „Nyugalom!” főcímmel és „Soros Györgynek szinte semmi köze a menekültkérdéshez” alcímmel.

A Mandiner.hu-n aznap átvett cikke ezt az alcímet kapta: „Soros Györgynek egy cikken és pár nyilatkozaton kívül az égvilágon semmi köze nincs a menekültkérdéshez.”Tamás Gáspár Miklós cikkét annak kapcsán írta, hogy cáfolja „Orbán Viktor magyarországi miniszterelnök” június 6-i beszédében elhangzottakat, amelyben azt mondta, mint fogalmazott a szerző, hogy „az európai menekültprobléma – és minden más kellemetlenség – okozója Soros György…” A szintén magyarországi George Soros, hogy ne hamisítsuk meg hivatalos okmányokban így feltüntetett nevét.

Ezzel szemben, írja a Hvg.hu, „Soros Györgynek egy cikken és pár nyilatkozaton kívül az égvilágon semmi köze nincs a menekültkérdéshez. Ezt a cikket, amelyről Magyarországon – és Magyarországot követve másutt – csak hazug legendák terjengenek, ebben az országban EGYETLEN ÚJSÁG SE KÖZÖLTE MAGYAR FORDÍTÁSBAN, csupán marginális blog ismertette kivonatosan.”Majd „csekkolásra” szólít: „Sok olvasónk ért angolul, kérjük: olvassák el itt – eredetileg a nagy tekintélyű Foreign Policy folyóirat 2016. július 19-ei száma közölte. Hosszú hónapok óta őrjöngenek itt sokan olyan gondolatok miatt, amelyeket gyakorlatilag a megszólalók közül senki sem ismer.”

Mivel lapunknak olykor könyörületes indokból is kell tevékenykednie, feltétlenül szeretnénk ezúttal ezt tenni és igyekezni véget vetni e hónapok óta tartó, nyilván az idegeket súlyosan károsító, tömeges és határainkon messze túlcsapó őrjöngéseknek.Vagyis elő a meztelen tényekkel, de először egy megjegyzés. Tamás Gáspár Miklós csupa nagybetűkkel kérte számon, hogy Soros általa említett, a migránstémát érintő cikkét „egyetlen újság se közölte” nálunk. Nos, a szóbanforgó, „Ez Európa utolsó esélye, hogy megoldja menekültpolitikáját” címmel közölt Soros-írás tizennégy nyomtatott oldal terjedelmű. És hogy e tény ne legyen cáfolható, csupán balliberális módon félremagyarázható, annak bruttó karakterszáma: 21 041. Vajon melyik napilap kívánná a nálunk amúgy is roppant kevés oldalszámát ennyivel megrövidítve közölni Soros cikkét? Nem beszélve arról, hogy Soros szellemisége sokkal inkább áll közelebb mondjuk a Heti Világgazdaság beállítottságához, mint mondjuk lapunkéhoz.

De ezen túlmenően van egy sokkal fontosabb tévedés Tamás Gáspár Miklós állításában. Mégpedig a lényeget illetően. Az, hogy ez Soros egyetlen cikke a témában.Márpedig Soros szinte pontosan két hónappal később írt egy cikket, amely a Wall Street Journalben jelent meg, igazán kezelhető terjedelemben. Mégpedig 3836 karakter hosszúságban, ami e cikknél is jóval rövidebb. Sorosnak a migránskérdésben írt kulcsfontosságú cikke. Amiről a távirati irodának – és így nyomában a hazai sajtónak – kötelessége lett volna beszámolnia. De azt megint csak egy marginális blog ismertette kivonatosan. Soros cikkének címe: „Miért fektetek 500 millió dollárt a migránsokba?”. Márpedig ha valaki befektetés mellett dönt, akkor azt a haszon érdekében teszi. És nem hinném, hogy George Soros lenne az egyetlen ember, aki ez alól kivétel. Ő, aki egyébként Orbán Viktorral szemben, ahogy azt már többször is leszögezte, a nyitott határok politikájának híve. Szintén nem a Magyar Távirati Iroda vagy a hazai sajtó, hanem megint csak egy magyar marginális blog vette észre 2015. november 1-jén, hogy mit fedezett fel a Sky News tévétársaság. Világraszólót. E brit tévécsatorna egyik tudósítója a görögországi Leszbosz szigetén muzulmán migránsoknak írt útikalauzokat fedezett fel, amelyeket csempészhajókon osztogattak. Ezekben ötletek, térképek, telefonszámok és az Európán keresztülhaladással kapcsolatos tanácsok olvashatók. A kézikönyvet egy felborult csónakból mosta partra a tengerár és ott lelt rá Jonathan Samuels, a Sky News tudósítója. A szöveg arab nyelven íródott. A menekülteket segítő szervezetek telefonszámait is tartalmazza. A bédekkerek kiadása mögött egy W2eu nevű (Welcome to Europe) szervezet áll. A könyveket ingyen osztogatták Törökországban. Van benne egy segélykérő szám is vízbe fulladás veszélyének esetére. A Sky News közölte, a W2eu csoport Soros Nyílt Társadalom Alapítványához tartozik.

Ami legutóbb a migránsokhoz Tamás Gáspár Miklós szerint semmilyen kapcsolattal nem rendelkező Sorost érte, az a radikálisan jobboldali olasz Forza Nuova párt feljelentése. Azért javasolta vizsgálat és bírósági eljárás indítását Soros ellen, mert, mint azt Roberto Fiore, a Forza Nuova elnöke elmondta, szerintük Soros Nyílt Társadalom Alapítványa több millió euróval támogatja azon nem kormányzati szervezeteket, amelyek gyakran a nemzetközi maffiával karöltve szedik fel az illegális migránsokat, hogy szicíliai kikötőkbe vigyék őket, amelyek számukra Európa kapuját jelentik. De ennek előtte is, mégpedig idén, február elején nem egy portál ismertette – így a független Disobedient Media, saját oknyomozására támaszkodva –, hogy Soros számos „migránsmentő” hajót működtető szervezetet támogat, azaz olyan hajókat, amelyek illegálisan szállítanak migránsokat Olaszországba. A támogatott szervezetek között van (többek között): a Migrant Offshore Aid Station (MOAS), a Jugend Rettet, a Stichting Bootvluchteling, a Médecins Sans Frontieres, a Save the Children, a Proactiva Open Arms, a Sea-Watch, a Sea-Eye és a Life Boat. És azt is kiderítette, hogy a MOAS egyik nagy támogatója az avaaz.org, mely félmillió dollárt juttatott az előbbi szervezet „kereső és mentő tevékenységeire”. Ezt az avaaz.org-ot pedig a Moveon.org alapította, azaz – ismét teljesen véletlen egybeesés – egy Soros tulajdonában lévő szervezet. Az avaaz.org pedig a Moveon.org európai szervezete.

Szinte ijesztő elképzelni, hogy mit írnának egy jobboldali magyar politikusról a külföldi lapok is, ha csupán annyi köze lenne bármely negatív izmushoz, mint Sorosnak a migránsokhoz.

 

Lovas István, Magyar Hírlap

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top