Close

MSZP-kongresszus – Miniszterelnök-jelöltnek választották Botka Lászlót

Budapest, 2017. május 27. Molnár Gyula pártelnök (b) és Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje az MSZP kongresszusán a Hungexpón 2017. május 27-én. MTI Fotó: Soós Lajos

Az MSZP kongresszusa megválasztotta a párt miniszterelnök-jelöltjének Botka László szegedi polgármestert – jelentette be az ellenzéki párt elnöke szombaton Budapesten.

 

Molnár Gyula közölte, a 292 küldöttből 280-an szavaztak a kormányfőjelölti posztra egyedül aspiráló Botka Lászlóra.
A pártelnök kongresszusi beszédében azt mondta, a 2018-as választás tétje: Orbán Viktor vagy Európa.
Értékelése szerint a Fidesz becsapta az országot, eldobta a konzervatívok minden becsülendő értékét. A nemzeti büszkeségből cinizmus és arrogancia lett, a múlt értékeinek képviseletéből urak és szolgák rendszerének építése, az európaiságból keleti diktátorok felé fordulás – tette hozzá.
Elmondta, a keresztény értékekből gyűlöletszítás, a mértékletességből végtelen korrupció lett.
Molnár Gyula azt mondta, az MSZP nem egy szűk elit, a kevesek, hanem sokak érdekében fog kormányozni. Közölte, a tehetősebbektől több felelősséget, hozzájárulást várnak, és ebből azokon segítenek, akik nehezebb körülmények között élnek.
Rögzítette: azt kell elérniük, hogy az MSZP újra Magyarország legerősebb pártja legyen, és azért kell dolgozniuk, hogy az ország újra igazságos, élhető, nyugodt, európai ország legyen, és hogy a következő miniszterelnököt Botka Lászlónak hívják.
Az MSZP elnöke szerint ma még nagyon sokan úgy gondolják Magyarországon, hogy az MSZP is része a problémának, ezért a következő időszak politikai irányának azt nevezte, hogy világossá tegyék: Magyarország egyetlen igazi problémája Orbán Viktor, és a megoldás csak az MSZP-vel képzelhető el.
Molnár Gyula azt mondta, hadat üzennek mindazoknak, akik gyűlöletet keltenek, akik korlátozzák a sajtó szabadságát, akik megpróbálták korlátozni a civilek működését, akik rasszizmusról, antiszemitizmusról, a nők iránti ellenszenvről beszélnek.
Ezeket az eszméket akkor lehet megállítani, ha igazi szociáldemokrata kormány fog kormányozni, és Magyarország bent marad az EU-ban – hangoztatta.
Elmondta, a demokratikus ellenzéki pártoknak, a szakszervezeteknek, a civileknek, az értelmiségnek hamarosan állást kell foglalniuk. Ha abban bíznak, hitüket, szabadságukat megőrizhetik Orbán újabb négy éve alatt, akkor nemcsak nagyon naivak, hanem a Fidesz szekerét tolják – mondta.
Szerinte mostantól nem az a kérdés, mit tesznek mások a Fidesz-kormány lebontásáért, hanem hogy „te mit teszel azért, hogy ez a hatalom 2018-ban megbukjon és a politika szemétdombjára kerüljön”. „Aki nincs velünk, az velük van” – hangoztatta.
Hozzátette, az MSZP nem csak magának választott miniszterelnök-jelöltet, világos ajánlatot tett a partnereknek és az országnak. Ennek az ajánlatnak a részeként – folytatta – készen állnak lemondani önállóságuk egy részéről, előjogokról, programpontokról, körzetekről, de csak akkor, ha a cél a győzelem.
Molnár Gyula úgy fogalmazott csak azokkal tudnak együttműködni, akik 2018-ban két vállra akarják fektetni a Fidesz hatalmat.
Botka László és saját keresztnevére utalva elmondta, a Gyula vezeti a csatában a csapatokat, jelentése törökül fáklya, a László jelentése hatalom és dicsőség.
Én készen állok arra, hogy vezessem a csapatokat a csatában és fáklyaként világítsak a hatalom és a dicsőség felé Botka Lászlónak – mondta.

 

Botka: az elégedettek és az elégedetlenek között dől el a 2018-as választás

 

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerint a 2018-as választás az elégedett és az elégedetlen szavazók között fog eldőlni.

Botka László szegedi polgármester szombaton, pártja budapesti kongresszusán elmondott beszédében azt mondta, a jövő évi választás előtt mindenkinek fel kell tennie a kérdést: elégedett-e Magyarország helyzetével. Aki elégedett annak Orbán, aki elégedetlen annak pedig Botka a választása – tette hozzá.
Úgy fogalmazott: nem elég az, ha ő maga „felszántja a pályát”, ha „gőzhengerként” a falon is átmegy, ha a legjobb kormányprogramot teszi le az asztalra. Minden baloldali, minden demokrata, minden elégedetlen támogatására, szavazatára szükség van – hangsúlyozta.
Botka László beszédében magát olyan csapatjátékosként jellemezte, aki győzelemre vezetheti Magyarországot, ha a választók bíznak a baloldal eszméjében: az egyenlőségben és igazságosságban. Kiemelte, egy olyan új Magyarországot építenek, amelyben a „kisember is ember, a gondolat, a szólás, a tett ismét szabad”.
Azt mondta, ha győz, akkor a szegényeket fogja szolgálni. Több ígéretet is újra megfogalmazott, például bevezetik a megélhetési minimumot, megemelik a közalkalmazottak jövedelmét, a kisemberek kevesebbet adóznak, megemelik és adómentessé teszik a minimálbért, megerősítik a munkavállalói jogokat. A költségvetés prioritása nem a stadionépítés lesz, hanem a kórházak, az iskolák támogatása – jelentette ki.
Ígéretet tett egy átfogó bérlakás-programra, a nyugdíjminimum duplájára emelésére és a 13. havi nyugdíj visszaadására. Elmondta, megtisztítják az ügyészséget a politikától, „bilincs vár a tolvajokra és a nemzetgyilkosokra”.
Szerinte óriási a tét, 2018-ban le kell váltani a kormányt, mert lehet, hogy ez az utolsó esély a szabad, titkos választásra, hogy az ország az EU tagja maradjon, hogy ne legyen ismét orosz csatlós állam.
Botka László kizárta az együttműködést a Fidesszel, azt mondta, sem 2018 előtt, sem 2018 után sincs mutyizás a Fidesszel, mert ők a felelősek azért, hogy az ország a katasztrófa, a nemzethalál felé rohan.
Úgy fogalmazott, az elmúlt hét év nagyon szűk esztendő volt a magyaroknak, akiknek a többsége elégedetlen, ezért nekik kell békét teremteniük és újjáépíteni az országot.
„Adjuk vissza Magyarországot a népnek!” – mondta, hozzátéve, egy olyan normális, független, erős, modern és európai országot akarnak, ahol a munkának becsülete van, és becsületesen meg is fizetik, a törvény előtt pedig mindenki egyenlő.

Botka László a 21. század legnagyobb nemzetgyilkosának nevezte a Fideszt, amely szerinte rendszerszintre emelte az igazságtalanságot és az egyenlőtlenséget, az MSZP és a demokraták miniszterelnök-jelöltjeként azonban hisz az esélyek és a polgárok egyenlőségében, a vagyoni különbségeket csökkentésében.
A szocialisták kormányfő-jelöltje beszélt arról is, hogy az MSZP-nek erősnek, egységesnek és győzeleméhesnek kell lennie. Szerinte a Fidesz legyőzéséhez az egyéni választókerületekre kell koncentrálni, a legjobb jelölteket kell megtalálni, magas részvételi arányt kell elérni.
A következő év legfontosabb feladatának ezért a választók aktivizálását nevezte. Hozzátette: nem elegendő a Facebookon lájkokkal tiltakozni, „több kell szobaforradalomnál”.
Azt mondta, civilek nem tudják leváltani Orbánt, hiszen a választásokon pártokra lehet szavazni. Nem szerelmet, nem házastársat választunk, nem örök hűséget fogadunk, egy eszközt választunk – magyarázta.
Botka László szerint a Fidesz szalonképessé tette a gyűlöletbeszédet, ezért vált mindennapossá a mocskos beszéd, az agresszió. Közölte ugyanakkor, hogy nem tudja és nem akarja gyűlölni politikai ellenfeleit. „Még akkor sem ha kígyót békát kiabálnak rám, mert elég volt a gyűlöletből és a nemzet mesterséges megosztásából” – fogalmazott.
Valódi kérdésnek nevezte, hogy mikor tudják megszabadítani a nemzetet a „harácsoló Fidesztől” és a „tankok helyett atommal és álhírekkel támadó Putyintól”. „Újra orosz gyarmat akarunk lenni?” – tette fel kérdést az MSZP miniszterelnök-jelöltje, aki szerint, ha Orbánon és Putyinon múlna, újra vasfüggöny zárná el Magyarországot a Nyugattól, ezzel szemben ők nem lesznek „Putyin lábtörlői és téglái” az unióban és a NATO-ban.
Ha Orbán marad 2018-ban, Magyarország a vesztesek közé kerül – hangoztatta. Hozzátette: Orbán a diktátor haverjaihoz fog rohanni a természetes szövetségesei helyett. Ez akkora történelmi bűn lenne, mint Trianon – mondta, jelezve, ez is 2018 tétje.
Elmondta, megválasztott miniszterelnök-jelöltként első hivatalos külföldi útja a jövő héten Brüsszelbe vezet, hogy ott világossá tegye: a magyarok az EU tagjai akarnak maradni, illetve Orbán Viktor és a Fidesz nem a magyarok érdekeit képviseli.
Ha győzünk Magyarország újra köztársaság lesz! – hangoztatta, majd beszédét úgy zárta: győzzenek az elégedetlenek!

***

Fidesz: Botka László Soros embere

 

Soros György emberének nevezte a Fidesz Botka Lászlót az MSZP miniszterelnök-jelöltjét szombati, MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írták, az MSZP miniszterelnök-jelöltje egyértelművé tette, ha a szocialisták nyerik a választást, akkor lebontják a kerítést, beengedik a migránsokat, amivel veszélybe sodornák Magyarország és egész Európa biztonságát.
Hozzátették: a szocialisták készen állnak Soros és Brüsszel bevándorlás-politikájának végrehajtására, nem csak a kerítést bontanák le, hanem támogatják a migránsok kötelező, felső korlát nélküli betelepítését is.

***

Gyurcsány tárgyalásokat kezdeményez Botka Lászlóval

 

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke a jövő héten tárgyalásokat kezdeményez a szocialista Botka Lászlóval, akit az MSZP kongresszusa várhatóan szombaton miniszterelnök-jelöltté választ.

Nem kell félni a koalíciótól – üzente a volt miniszterelnök Botka Lászlónak a DK szervezeteinek szombati értekezletén elmondott beszédében. Gyurcsány Ferenc, aki előre is gratulált és sok sikert kívánt a szegedi polgármesternek, felidézte a 2005-ös államfőválasztást, amikor a szocialisták annak ellenére is ragaszkodtak saját elképzelésükhöz és saját jelöltjükhöz, Szili Katalinhoz, amikor tudták, hogy koalíciós partnerük ellenkezése miatt nem lehet majd megválasztani. A pártelnök úgy fogalmazott: arra kéri az MSZP kongresszusának résztvevőit, ne kövessék el azt a hibát, amit az elődeik.
A demokratikus politikai versengésben egyik pártnak sincs több joga a másiknál, de a nagyobbnak több felelőssége van – idézte fel, hogy a 2005-ös államfőválasztás után összehívott gyűlésen mit mondott az eredményt vereségként megélő szocialista párt tagjainak.
Az összefogás mellett érvelve történelminek nevezte a jövő évi szavazást, ahol véleménye szerint az dől el, hogy „arra megyünk, amerre a miniszterelnök akar menni”, vagy pedig Nyugat felé. A 2018-as választásnak csak úgy lehet nekimenni, hogy azon győznek, de győzni csak úgy lehet, ha a demokratikus oldal minél több szereplője tisztességesen együttműködik – jelentette ki. Nem ellenséget nehéz teremteni, hanem békét, a szocialistákkal pedig arra kellene szövetkezni, hogy békét teremtenek és elfogadják, hogy különböznek egymástól – mondta a DK elnöke.
Gyurcsány Ferenc úgy látja, hogy miközben egyes témákban azokkal a politikusokkal is vitatkoznak, akikkel a fő kérdésekben egyébként egyetértenek, de mintha ezekből a vitákból kiveszett volna a tisztelet. Feltette a kérdést, hogyan akarnak egy másik világot teremteni, ha a politikus kollégáikkal szemben sem tudnak tiszteletet mutatni. Hozzátette: a verseny és a tisztelet megférnének egymás mellett.
A volt kormányfő leszögezte, azokkal akar együttműködni, akik hisznek abban, hogy ez a hatalom leváltható, akik tudnak és akarnak érte tenni és nem félnek kimondani, hogy ami most történik, az az utóbbi 27 év magyar történelmének a „legsötétebb bugyrai közé tartozik”. Semmilyen értelemben nem kell megbocsátani a jelenlegi hatalomnak, mert tönkreteszi az országot – nyomatékosította szavait.
A DK elnöke kijelentette, hogy a párt története legjobb választási szereplésére készül, de ez önmagában nem elég. Véleménye szerint az a legfontosabb, hogy „újra demokrata, európai, polgári kormány legyen” és oda vigyék az országot, ahová el akarták vinni a rendszerváltozás idején.
Saját pártját elemezve közölte, a DK-t azért alapították, hogy a demokratikus magyar és európai hagyományok folytatója legyen, ezért lényeges kérdésekben nem kötnek kompromisszumot, ragaszkodnak az elveikhez és távol tartják maguktól a korrupciót. A DK egy nyugatos világot képzel el, amelyben tisztelik az emberi méltóságot, a férfinak nincs több méltósága, mint a nőnek és a politikusok nem gondolják, hogy nekik családtervezési tanácsadónak kell lenniük – jelentette ki.
Magyarország mintha a kirekesztés hazájává vált volna, ahol a bibói szabadság kis körei helyett az „orbáni kirekesztés” kis körei vannak jelen – fogalmazott, érzékeltetve, szavaival nem csak a politikai életre céloz.
A DK azt gondolja, hogy mindenki ott szavazzon, ahol adózik, az istenhitet pedig magánügynek tartja – hangsúlyozta. A méltányos egyenlőtlenség pedig sokkal jobb, mint a méltánytalan egyenlőség – tette hozzá, kiemelve, nem az MSZP gazdagokat megadóztató javaslatáról akar vitát nyitni.
Gyurcsány Ferenc gondolatmenetét folytatva azt mondta, jelszavakkal lehet sikeresen kampányolni, de kormányozni nem. Sok politikus viszont csak annyit tud, amennyit egy jelszóval ki lehet fejezni, a jelszó viszont félre fog vezetni, mert azzal nem írható le a világ sokszínűsége – érvelt.
A pártelnök a magyar közélet jó fejleményének nevezte, hogy az utóbbi években megjelent az a fiatal generáció, amelynek tagjai nem a szélsőjobboldali erőknél, hanem európai, demokratikus, jogállami módon keresik az igazukat. A Momentum Mozgalom hordozója ennek a kultúrának – mondta a pártelnök, aki több megértést kért hallgatóságától ezen fiatalok felé.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top