Close

Koszorút helyeztek el 90 éve született Puskás Ferenc sírjánál

Budapest, 2017. április 1. Koszorúk és virágok a kilencven éve született Puskás Ferenc sírjánál a Szent István-bazilika altemplomában 2017. április 1-jén. 1927. április 1-jén született Puskás Ferenc, olimpiai bajnok, a legendás Aranycsapat kapitánya, a nemzet sportolója. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Puskás Ferenc szerette és szolgálta az embereket, futballistaként és emberileg egyaránt a legnagyobbak közé tartozott – mondta Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szombaton a budapesti Szent István-bazilika altemplomában, ahol megkoszorúzták a 90 éve született legendás labdarúgó sírját.

A sportvezető beszédében többek között azt emelte ki, hogy Puskás minden gyermek példaképe lehet, hiszen hős volt Spanyolországban, Európában és igazi hős Magyarországon.
„Kispestről, a poros grundról indult, bal lábával a magyar futballt a világ élére emelte, és miközben őszintén hitt abban, hogy az emberi kapcsolatok adják egy csapat nagyságát, meghódította az egész világot” – mondta az államtitkár. Hozzátette, hogy Puskás ugyan már 10 éve – az Aranycsapat tagjaként – „az égi pályákon játszik”, emlékét örökre szívünkbe zártuk, és mindig felidézzük azt az érzést, amikor Magyarországon közösen lelkesedtünk, közösen voltunk büszkék.

Szabó Tünde kiemelte, hogy jövőre lesz a 65 éves évfordulója a londoni 6-3-as magyar sikernek, s emellett az akkor magyar válogatott több tagja esetében is jubileumi évnek számít majd 2018, melyet így az „Aranycsapat emlékévének” is lehet majd tekinteni.
A koszorúzáson Szabó Tünde mellett Szöllősi György, a magyar futball és a Puskás-ügyek hivatalos nagykövete, valamint a Puskás Akadémia vezetői és Lomnici Zoltán az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke volt jelen.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top