Close

Medián: elsöprő fölényben a Fidesz, mérhető a Momentum Mozgalom

Budapest, 2017. január 19. A Momentum Mozgalom aktivistái aláírást gyűjtenek a Blaha Lujza téren 2017. január 17-én a 2024-es nyári olimpia budapesti megrendezése ellen. A Momentum az elkövetkező 30 napban azért gyűjt aláírásokat, hogy népszavazáson lehessen eldönteni Budapest rendezzen-e olimpiát, ha ennek jogát elnyeri a nemzetközi pályázaton. MTI Fotó: Bruzák Noémi

A Fidesz elsöprő fölényben van, a „választani tudó biztos szavazók” körében 60 százalékos a támogatottságra, a magyarok 2010 ősze óta nem voltak ennyire elégedettek az ország helyzetével és a kormánnyal – olvasható a Mediánnak a hvg.hu-n közzétett közvélemény-kutatásában.

A lap online kiadásában ismertetett, idei első Medián-felmérés továbbra is a Fidesz „elsöprő fölényét” mutatja: bár a kormánypárt a teljes szavazókorú népességben november óta csak hibahatáron belüli mértékben erősödött (36-ról 37 százalékra), a választani tudó biztos szavazók körében 60 százalékos támogatottságra tett szert.
A cikk mellett közölt grafikonon látható, hogy Jobbikra a teljes népességen belül 10, a biztos szavazóknál 13 százalék szavazna, az MSZP-re pedig 8, illetve 10 százalék. A Demokratikus Koalíciót a teljes népesség 4, a választani tudó biztos szavazók 7 százaléka támogatja, az LMP 3-3 százalékon, az Együtt 2, illetve 3 százalékon áll.
Jelezték: új szereplő a Medián politikai felmérésében a Momentum Mozgalom, amely pár héttel a színre lépése után a teljes népesség 1 százalékát, a választani tudó biztos szavazók 2 százalékát tudhatja maga mögött.
A Medián kitért arra is: január utolsó hetében a válaszadók 46 százaléka érezte úgy, hogy az országban jó irányba mennek a dolgok. A derülátók aránya legutóbb 2010 őszén állt ilyen magasan, igaz, jelenleg is valamivel többen (48 százaléknyian) vannak azok, akik pesszimistán látják Magyarország helyzetét.
Hozzátették: szintén először fordul elő 2010 ősze óta, hogy minden második válaszadó jónak vagy nagyon jónak értékelte az Orbán-kormány munkáját. Ez összefüggésben van Orbán Viktor személyes népszerűségével – írták -, amely 5 százalékos erősödés után 49 százalékon áll. A legnépszerűbb ellenzéki politikus Szél Bernadett LMP-társelnök (38 százalék), a második pedig az MSZP-s Botka László szegedi polgármester (34 százalék).

MTI, hvg.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top