Close

Szovjetunióba hurcoltak emlékéve – Bélyeg a Gulág áldozatainak tiszteletére

Budapest, 2017. február 6. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere (b) és Illés Zoltán, a Magyar Posta Zrt. elnök- vezérigazgatója a Gulág-Gupvi áldozatai emlékére kiadott bélyeg ünnepélyes sajtóbemutatóján a minisztériumban 2017. február 6-án. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Alkalmi bélyeg kibocsátásával emlékezik meg a Gulág-Gupvi áldozatairól a Magyar Posta.

A politikai foglyokat őrző Gulág szimbolikus név, hiszen a szovjet kényszermunkára hurcoltak különböző típusú munkatáborokba kerültek – emlékeztetett az alkalmi bélyeg hétfői ünnepélyes bemutatásán Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
Mint elmondta, az általa vezetett Gulág Emlékbizottság arra a sok százezer magyarra – köztük sok svábra és zsidóra – kíván emlékezni, akiket a különböző típusú szovjet lágerekbe hurcoltak.
A magyar kormány a 2015-öt és 2016-ot a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéveivé nyilvánította, majd az emlékbizottság ezt 2017. február 25-ig, Kovács Béla kisgazda politikus elhurcolásának 70. évfordulójáig meghosszabbította.
„Az emlékév véget ér, de az emlékezés nem marad abba. Ez az emlékezés megadta a figyelmet és tiszteletet azoknak a honfitársainknak, akik áldozatai lettek a kommunista elnyomó rendszernek, de azoknak is, akik helytállásukkal hőssé váltak” – emelte ki Balog Zoltán.
Az emlékezésnek több módja is van, fontos például, hogy a fogyatkozó számú tanúk emlékezzenek – jegyezte meg a miniszter.
Mint hozzátette, emléket lehet állítani hatalmas emlékművekkel is, jelenleg például a ferencvárosi pályaudvarnál készül egy Malenkij robot emlékmű.
Az emlékezésben fontos szerepet tölthet be a posta, mert a bélyegkibocsátás is egyfajta emlékezés, egyfajta „emlékmű-állítás” – hangsúlyozta a miniszter.
Illés Zoltán, a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatója hozzátette, az ifj. Szunyoghy András tervei szerint az ANY Biztonsági Nyomdában, 200 ezer példányban készült, fogságba esett és szabaduló madarakat együtt ábrázoló bélyeg február 1-jétől kapható.
Balog Zoltán újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy az emlékbizottság a szovjet megszállás áldozatainak emlékét is ápolni kívánja.
Szóba került, hogy a Szabadság téren állítsanak a tiszteletükre emlékművet, ezt a kérdést társadalmi vitára is bocsátották – idézte fel Balog Zoltán, hozzátéve: a javaslatot támogatja az emlékbizottság is.
A Tanítanék mozgalom vasárnapi budapesti tüntetésével kapcsolatos kérdésre a miniszter közölte: szimbolikus politizálás folyik az ügyben, és ennek „nagyon kevés köze van ahhoz”, hogyan lehetne jobbá tenni a magyar köznevelést, amelynek jobbá tételén egyébként a kormány keményen dolgozik.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top