Close

Óriás ősvidrák éltek Kínában 6 millió évvel ezelőtt

Forrás: time.com

Tudósok bizonyítékot találtak arra vonatkozóan, hogy a vidrák egykori farkas méretű rokonai éltek Délnyugat-Kína lápos területein 6 millió évvel ezelőtt.

Kínai és amerikai kutatók egy nemrég felfedezett Siamogale Melilutra elnevezésű faj koponyájára alapozták megállapításaikat. Egy koponyát, egy állkapcsot és néhány fogat találtak egy szénbányában, amelyeket digitálisan rekonstruáltak.
„Hatalmas volt, nagyobb, mint bármi, amit eddig láttam a vidrákkal kapcsolatban” – mondta el Denise Su a kutatásról szóló tanulmány egyik szerzője.
Sok vidra mérete napjainkban – mint a parti vidráé vagy az észak-amerikai vidráé – megfelel körülbelül egy kisebb kutyáénak. Néhány, mint a tengeri vidra vagy az óriás vidra ennél nagyobbra is megnőhetnek. De egyik sem olyan nagy, mint a S. melilutra volt, a kutatócsoport úgy gondolja, hogy 6 láb hosszú lehetett és 110 fontot nyomhatott (közel 183 cm és közel 50 kg a szerk.).
A kulcs a kihalt vidra nagyságának kiderítéséhez sárgadinnye méretű koponyájának fosszíliájából eredt. De mikor a csoport megtalálta a koponyát, speciális lépéseket kellett tenni, hogy az feltárja titkait.
„Összenyomódott laposra, mint egy palacsinta, a fosszilizálódás folyamata miatt. De szerencsések voltunk, mert csak ülepedett ott” – mondta el Dr. Su.
Elmondta, hogy ennek ellenére az összes darab megvolt, a törések tiszták voltak és a szélek jól illeszkedtek, így lényegében az, ami nekik volt, egy csökkentett koponya volt. Hogy „feltöltsék”, végrehajtottak egy CT letapogatást a kövületen, azután digitálisan újjáépítették.
A fej megjelenítésével, ki tudták következtetni, hogy milyen nagyságú a test, összehasonlítva arányait modernkori társaival.
A kutatók nem biztosak abban, hogy a vidra miért volt olyan nagyméretű. Xiaoming Wang a Los Angeles-i Természettudományi Múzeum kurátora és a tanulmány egyik szerzője szerint a vidra lehet, hogy főleg kagyló és rákfélékre vadászott inkább, mint azok a nagy szárazföldi állatok amik a területen éltek. A jövőben a csapat teszteli, hogy milyen erősek voltak a vidra állkapcsai, abban a reményben, hogy felfedjék, hogy az állat elég erős volt-e ahhoz, hogy megtörje a nagyobb kagylókat.

http://time.com/4650766/otters-wolf-size-china-6-million-years-ago/

https://www.nytimes.com/2017/01/25/science/wolf-sized-otters-china.html?_r=0

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top