Close

Nézünk, mint a moziban

ferrari ok

3,5 millió dollárt érhet ez a Ferrari F50

elol ok

Az utolsó kézi váltós Ferrari szuperautó, az F50 nem került olyan kultusz státuszba, mint az F40, pedig sokkal ritkább nála, mennyei hangja pedig mindent más kocsit háttérbe szorít. Az F50-ből csak 349 darabot gyártottak, melyek többsége piros fényezést kapott, s mindössze négyet festettek feketére. A képeken szereplő példány az egyik, és amilyen remek kondíciónak örvend, akár 3,5 millió dollárt is fizetnek majd érte az árverésen.

ulesek ok

A 349 F50-ből 302 darab a legnépszerűbb Ferrari árnyalatot, a Rosso Corsát kapta, 8-at a sötétebb Rosso Barchetta vörössel festették le, 31 Giallo Modena sárga színű, 4 az Argento Nürburgring ezüstszürkét viseli, míg 4 kocsi Nero Daytona feketében pompázik, mint ez az eladásra kínált példány. Egyik a két Amerikába leszállított példányból, és gyakorlatilag gyári állapotban van. Több mint húsz év alatt csupán 3344 kilométert tettek meg vele.

Pedig a 4,7 literes, fantasztikus hangú, 520 lóerős szívó V12-es erőforrás semmihez sem fogható élményt nyújt. 3,7 másodperc alatt repíti a karbon karosszériás gépet százra és több mint 320 km/órás végsebességet tesz lehetővé. Hatos manuális váltó tartozik hozzá.

hatul ok

Ez a fekete F50-es hetek múlva kalapács alá kerül, 3 és 3,5 millió dollár közötti összeget hozhat tulajdonosának.

hatso ok

Forrás: PIAC ÉS PROFIT 2016. december

Mentés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top