Close

Az ország legnagyobb gyerekszobája a Gellértben

mesehotel

Adventi Mesehotellé változik Budapest egyik legszebb szállodaépülete, ahol az ország legnagyobb gyerekszobáját rendezik be, s töltik meg változatos programokkal az apróságok és szüleik örömére. A Gellért immár hagyományos, ám idén megújult adventi rendezvénye december 3-4-én várja a nagyérdeműt.

Öröm-bödön, Kobold-kidobó, Méregzsák és megannyi izgalmas élmény fogadja ebben az évben a Danubius Hotel Gellértben a kisebb-nagyobb vendégeket adventi programkavalkádra. Az idei alkalommal Mesehotellé alakul a patinás épület, melyben a Varázslatos Rejtekfölde, a meseerdő várja a gyermekvendégeket. Bemutatják – egyebek mellett – Felhőhegyi Balázs Sárkánykalandok című, kisiskolások számára íródott könyveit, amelyek a Danubius Hotels gondozásában láttak napvilágot, és a mesevilágot megidéző díszletek között életre keltik a mesekönyvek szereplőinek mindennapjait. A meseerdőben láthatjuk majd a Szamárfül társulat interaktív meseelőadását, a Holdfény alatt táncoló menyéteket is, és a meseerdőt játékokkal tölti meg a JátékNet.

Mikulásváró gyermek standup és meserevü is “terítékre kerül”, amikor is Dombi Maci, azaz Dombóvári István, az ismert humorista bújik a TV Maci szerepébe. A történet szerint a TV Maci nem hajlandó elfogadni az új meséket, ragaszkodik a régi mesékhez, csak azokat szereti. Így aztán a Tündérnek nemcsak az a dolga, hogy életet leheljen a maci nem működő tévéjébe, hanem az is, hogy manói segítségével megszerettesse Dombi Macival a mai meséket.

Ismét itt lesz mindenki kedvence, a vasútmodell kiállítás, hiszen ki ne szeretne képzeletben beszállni egy kis vonatba és végigutazni a majd’ 100 méter hosszú modul terepasztal mesés tájain? A 424 Vasútmodellező Klub kiállításán láthatunk több mint 1000 suhanó vasútmodellt az egyéni terepasztalokon, különböző méretarányokban.

Vasárnap pedig az Adventi Sunday Brunch csalogatja a gasztrokalandorokat a Gellért Sörözőbe.

A nagy érdeklődésre való tekintettel és vendégek érdekében, ebben az évben limitált számban, délelőtti és délutáni időszakban várják a látogatókat délelőtt 10:00 – 13:00, délután 14:00 – 17:00 óra között.

Az Adventi Mesehotelbe a belépő már 1.200 Ft-tól kapható, és vásárolhatunk kedvezményes családi jegyet is, csak siessünk, nehogy lemaradjunk a Gellért Hotel legújabb szenzációs programsorozatáról.

További részletek és jegyek elővételben itt: www.gellertfesztival.com/esemeny/adventi-mesehotel/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top