Close

Kodály és a történelem viszonyát vizsgálja Dalos Anna új tanulmánykötete

Forrás: lira.hu

Kodály Zoltán és a történelem viszonyát boncolgatja Dalos Anna új tanulmánykötete. Napjaink meghatározó Kodály-kutatójának könyvét, mely a Rózsavölgyi és Társa Kiadó gondozásában látott napvilágot, december 17-én mutatták be Budapesten.

 

A kiadó ajánlója szerint a Kodály és a történelem című kötetbe összeválogatott tizenkét tanulmány lenyűgözően sokféle aspektusból vizsgálja tárgyát. Dalos Anna számára az eszmetörténeti problémák éppoly fontosak, mint az egyes művekre jellemző zene-technikai részletkérdések – írták.
Írásait három részre osztotta. Elsőként Kodály történelemképének kontextusát tárja fel, azt a kérdést járva körül, hogy a muzsikusként és bölcsészként egyaránt kivételesen művelt Kodály miként reflektált saját zenetörténeti helyére, és népzenekutatói tudományos tevekénysége miként határozta meg alkotói működését.
A tanulmányok következő csoportjában fontos Kodály-művek – a Háry János, a 2. vonósnégyes, a Színházi nyitány és a C-dúr szimfónia – elemzése révén e kompozíciókat a korszak különböző zenei irányzatainak közegében helyezi el, illetve Kodály életének személyes mozzanataiban talál számukra értelmezési keretet.
A tanulmányok harmadik csoportja Kodály szellemi hagyatékával foglalkozik. Dalos Annát éppúgy érdekli az úgynevezett Kodály-iskola tagjainak és mesterüknek alkotói kapcsolata, mint a Kodály utáni generáció zenei stílusának elméleti háttere, vagy éppen a másod- és harmadgenerációba tartozó zeneszerzők Kodályhoz fűződő viszonya – fejtik ki az ajánlóban.
„Dalos Anna bátran szembeszáll a hazai zenetudományra hosszú ideig jellemző apologetikus Kodály-képpel, s tárgyához elfogulatlanul közelít. Írásai elgondolkodtatók, olykor vitára ingerlők, de mindig releváns kérdéseket tárgyalnak, s azáltal, hogy nem tagadják el a Kodály-életmű és a kodályi hagyaték utóéletének problematikus vonásait, rendkívüli szolgálatot tesznek a kései utókornak: segítenek egy hiteles Kodály-kép kialakításában, közelebb visznek a 20. századi magyar zenetörténet egyik legjelentősebb alakjához” – fogalmaztak.
Dalos Anna zenetörténész, zenekritikus, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézet Lendület 20-21. Századi Magyar Zenei Archívumának és Kutatócsoportjának vezetője. Számos tanulmány, kismonográfia szerzője, a 20. századi magyar zenetörténet kutatója. 2007 óta tanít a Zeneakadémián. Hazai és nemzetközi zenetudományi konferenciákon rendszeresen tart előadásokat az új magyar zenéről.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top