Close

Új kutatási intézmény és felsőoktatási campus indul Kőszegen

Kőszegen 2016-ban új időszámítás kezdődik (a fotón: a belváros látképe a vár tornyából). Forrás: Wikipédia

Új kutatási intézmény és felsőoktatási campus indul Kőszegen. A Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetének (Institute of Advanced Studies Kőszeg) megalakítását november 9-i hatállyal kormánydöntés tette lehetővé, a veszprémi székhelyű Pannon Egyetem pedig december 15-én jelentette be, hogy campust létesít a történelmi kisvárosban – közölte az intézet kedden az MTI-vel.

A kutatóközpont Miszlivetz Ferenc megbízott főigazgató vezetésével kezdi meg munkáját. Célja, hogy interdiszciplináris és alkalmazott tudományos kutatásai révén, több egyetem partnereként segítse a hazai tudományos kutatásokat és az azokra épülő fejlesztéseket, azok integrálódását a nemzetközi tudományos törekvésekbe – írták a közleményben.
Hozzátették, a veszprémi Pannon Egyetemnek eddig telephelye volt Kőszegen, a campusalakítás viszont tágabb teret nyit a régió felsőoktatási fejlesztéseinek az indítandó új képzések révén. Elsőként a kulturális örökség menedzsment szakirányú továbbképzés, illetve a nemzetközi kapcsolatok mesterképzés előkészítése indult be.
Kitértek arra: Kőszegen helyezik el a csaknem egy éve elhunyt Hankiss Elemér hagyatékát, a szociológus 1994 óta vett részt a kőszegi kutatás- és intézményfejlesztésekben, végakaratában a hagyatékát a közösen megálmodott Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete gondjaira bízta.
A hagyaték feldolgozása, rendezése december elején megkezdődött, a teljes anyag – megismerhetővé és kutathatóvá téve – várhatóan 2016 őszén kerül véglegesen Kőszegre, a Hankiss Elemér Archívumba, amelynek létrejöttét szintén a fentebb jelzett kormányzati szándék tette lehetővé – közölték.
Reményeik szerint az intézmények indulása révén Kőszegen 2016-ban új időszámítás kezdődik: a komoly iskolavárosi hagyományokkal rendelkező nyugat-dunántúli kisváros a magyar felsőoktatás, a felsőoktatási kutatás-fejlesztés egyik fontos centrumává válik.

MTI

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top