Close

Nyílt nap a Budapesti Békéltető Testületnél

A Budapesti Békéltető Testület minden kedves fogyasztót és vállalkozást szeretettel vár 2015. november 2-án 9 órától egészen 19.00 óráig a Testület székhelyén, a 1016 Budapest, Krisztina krt. 99. szám alatt a 3. emeleten, aki szeretné megismerni a Testületnél folyó munkát, az eljárást
A Budapesti Békéltető Testület tapasztalatai szerint sem a fogyasztók, sem a vállalkozások nem ismerik eléggé a fogyasztókat megillető jogokat, kötelezettségeket, így a békéltetés intézményét sem, talán kicsit félnek is tőle emiatt
 
Éppen ezért szeretnénk, ha mindenki, mindkét oldal képviselői megismernék testközelből a Budapesti Békéltető Testület munkáját, ezért 2015. november 2-án nyílt napot tartunk. A nyílt napon a sajtó képviselőit is várjuk, hogy ők is minél szélesebb információkkal rendelkezzenek a Budapesti Békéltető Testületről.
 
Munkatársaink bemutatják a testületet, az eljárást, a döntések meghozatalának módját. A részt vevők megnézhetik a tárgyalókat, be is ülhetnek tárgyalásokra, tanácsot kérhetnek, segítséget kaphatnak a kérelem kitöltésével és a csatolandó iratokkal kapcsolatosan, kötetlen beszélgetést folytathatnak a Testület tagjaival. Ugyanígy a vállalkozások képviselőit is tájékoztatjuk a válaszirattal szemben támasztott követelményekkel, valamint arról is, hogy számukra kötelező-e a részvétel a meghallgatáson
 
Terveink szerint a jövőben rendszeresen szervezünk ilyen nyílt napokat, illetve diákok számára is lehetővé tesszük, hogy akár „próbatárgyalások" keretében is megismerhessék a nálunk folyó munkát, a békéltetés intézményét, ezáltal tudatosabb fogyasztóként járhassanak el a mindennapi vásárlások során is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top