Close

Színházat vegyenek! – II. Színházmarketing konferencia a Magyar Színházban

A színházi szakma képviselői, igazgatók, művészek és marketingszakemberek vesznek részt a Színházat vegyenek! címmel a Pesti Magyar Színházban megszervezett II. Színházmarketing konferencián hétfőn.
    
Az egész napos rendezvényen olyan kérdésekre keresik a választ, minthogy kik járnak ma Magyarországon színházba, milyen a színházi marketing itthon és külföldön, milyen a plakát, hogyan építhető fel egy új brand, illetve fontos-e, hogy a rendező is figyeljen a marketingre.
    
Csizmadia Tibor, a Magyar Színházi Társaság elnöke megnyitó beszédében kiemelte: a téma fontosságát mutatja, hogy a tavalyi első győri konferencia után a második alkalom még több érdeklődőt vonzott. Felhívta a figyelmet arra, hogy miközben fontos, hogyan adunk el valamit, az is fontos, hogy az nagyon minőségű legyen.
    
Zalán János, a Pesti Magyar Színház igazgatója köszöntőjében arról beszélt, hogy a konferencián olyan kifejezésekről, eszközökről, van szó, amelyeket más területeken már alkalmaznak, de a kulturális területen még kevésbé.
    
Mint mondta, felmerül például a kérdés, hogy az integrált marketing-kommunikáció milyen eszközökkel tudja segíteni a színházi struktúrákat, milyen marketingstratégiák lehetségesek, melyek azok, amelyek a sikerhez vezetnek, mi a tervezés szerepe egy ilyen folyamatban, mi lehet a brandkommunikáció szerepe, vagy hogy mit jelent a vállalati identitás a kulturális intézmények területén.
    
Úgy vélte, érdemes gondolkodni arról is, hogy az online és az interaktív média lehetőségeit hogyan lehet kihasználni, ezek hogyan tudják egymást erősíteni, és mi a szerepe a PR-nak.
    
"Nagyon fontos területe a kulturális ágazatnak ez a marketingkonferencia, és talán egy olyan lépés, amely nem szétválaszt bennünket, hanem összehoz. Olyan területen indul el egy diskurzus, amely segíti a kulturális ágazatot, azon belül pedig a színházcsinálók munkáját" – fogalmazott.
    
Kiemelte: a színház szeretne otthont adni a jövőben is hasonló rendezvényeknek, amelyek hosszú távon teret biztosíthatnak annak, hogy szakemberek a közös témákról érdemben beszéljenek.
    
Hidvégi Áron, a Századvég Alapítvány közvéleményés piackutatási igazgatója színházlátogatási szokásokat vizsgáló, 1000 fős, friss közvélemény-kutatásukat mutatta be, amelyben a válaszadók 53 százaléka nyilatkozta azt, hogy legalább évente elmegy színházba.
    
A kutatást összegezve kiemelte a szocializáció jelentőségét. Mint mondta, fontosak a gyerekkori impulzusok, élmények, és a baráti társaság, valamint az ismerősök is befolyásolják a színházlátogatási szokásokat. Arról szólva, hogy mi vonzza be a közönséget a színházba, elmondta, hogy a kutatás szerint a színészek teljesítménye és a darabok számítanak elsősorban, és kevésbé az úgynevezett celebfaktor.
    
Kiemelte: a megkérdezettek 70 százaléka meg tudott nevezni kedvenc magyar színészt. A kutatás eredménye mutatta, mennyire fontos, hogy a színész szerepeljen más felületeken is: a válaszadók által említett több mint 130 színésznek mindössze 2 százaléka volt az, aki egyáltalán nem szerepelt televíziós vagy filmes produkcióban, és 85 százalékuk valamilyen díj tulajdonosa
    
A konferencián Alex Bayley, a Londoni Nemzeti Színház marketingigazgatója és Orlai Tibor, az Orlai Produkciós Iroda igazgatója előadását is meghallgathatta a közönség, majd kerekasztal-beszélgetéseket alkalmával cserélhetnek tapasztalatot a résztvevők.
    
A konferencia keretében a rendezés és marketing témájában Bozsik Yvette, Bérczes László, Szente Vajk és Iványi Marcell, Marketing szakmai szemmel címmel pedig Alex Bayley, Szabó László és Ertl Péter részvételével tartanak beszélgetést. A Marketing a grafikus és a fotóművész szemével című kerekasztal-beszélgetésen Árendás József és Nánási Pál vesz részt. A rendezvényt Szabó László, Magyar Teátrumi Társaság titkára zárja.
    
A konferencia támogatója az Nemzeti Kulturális Alap, a Magyar Teátrumi Társaság és a Pesti Magyar Színház.
MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top