Close

Bánó Attila: A tudós és a zöldhajú lány

Korponai Félix (őslénykutató, budapesti lakos) szinte csak olyasmiket élt át, amelyekhez hasonlókat senki más. Találkozott Luxemburgi Zsigmond magyar királlyal, az Itáliában portyázó honfoglaló magyarokkal, sőt, még IV. Károly német-római császárral is. Az igazi kalandok azonban akkor kezdődnek számára, amikor váratlanul napjaink New Yorkjában találja magát. Titkos kísérletek, veszélyes maffiózók, korrupt politikusok és egy vonzó zöld hajú lány… Szerelem az első fülharapásra.
Múlt és jelen közt repked Bánó Attila abszurd humorral átitatott regénye. Érdemes kapaszkodni, úgyis magával ránt!
A szerző, hosszú pályája során volt már grafikus, újságíró, lapszerkesztő, a Magyar Televízió kuratóriumának elnökségi tagja és egy újságíró szervezet elnöke is. Önálló kiállítások, könyvillusztrációk, könyvborítók, hanglemezborítók, karikatúrák, plakátok fűződnek a nevéhez, az 1991-es pályamódosítást követően pedig több száz újságcikkel gazdagította munkásságát
 
Az utóbbi években történelmi ismeretterjesztő könyvek szerzőjeként ismerhette meg az olvasó közönség, ám ezzel a kötetével új útra lépett. A tudós és a zöldhajú lány című könyvében bőséges humorral keveredik a fantasztikum, a történelem, a krimi, megelevenedik a múlt és a jelen, hol Európában, hol éppen Amerikában
 
Ez a könyv merőben különbözik a szerző korábbi műveitől, ám aki szívesen forgatja a pergő cselekményű, abszurditásba hajló, szórakoztató regényeket, annak ez a kötet bizonyára nem okoz csalódást.
 
Részlet a könyvből:
(…)
A kutatók szívós munkájának köszönhetően Korponai a program következő fázisában már emberi formájában jelenhetett meg a budai Szent György téren, 1388 tavaszán. A napsütötte vérpadon éppen harminckét lovag kivégzése zajlott. Zsigmond király és kísérete fából ácsolt, kárpittal borított emelvényről szemlélte a látványos eseményt. Korponai Félix a farmernadrágjával, citromsárga zakójával és zöld nyakkendőjével azonnal feltűnést keltett.
Az uralkodónak is szemet szúrt a szokatlan öltözetű jövevény. Szemöldökét összevonva méricskélte. A hóhérsegédeket kifejezetten irritálta Félix látványa. Izgatottan mutogattak , majd parancs nélkül lerohantak a vérpadról, megragadták, és a kivégzésre váró lovagok közé lökték. Zsigmond ekkor leállíttatta a kivégzéseket, majd intett, hogy az idegent vezessék a színe elé. Félix a király előtt fél térdre ereszkedett és lehajtotta a fejét.
Látomszólt Zsigmond –, tudod, hogyan kell megadni a tiszteletet egy királynak. – Ezek az urak ittmutatott a lovagok felénem tudták, ezért most a fejükkel fizetnek. Állj fel és mondd el, hogy honnan jöttél!
Korponai Félixet kiverte a víz. Először került ilyen éles helyzetbe. Tudta, hogy nem hibázhat, ám rettentő zavarban volt. A kísérleti programban mindenről szó volt, csak arról nem, hogyan viselkedjen Luxemburgi Zsigmond előtt 1388 tavaszán a Szent György téren.
Felségmondta elfogódott hangon –, bizonyos értelemben nagyon messziről jöttem, de ha a térbeli távolságot nézzük, akkor közelről, mert tulajdonképpen Budán lakom.
Zsigmond a trónusa mellett álló udvarmesterére, majd ismét Korponai Félixre nézett.
– Ha jól értem, elutaztál Budáról, azután visszatértél
Korponai Félix zavartan köszörülte a torkát.
– Bocsánat, felség, tudom, hogy kissé bonyolultnak tűnik, amit mondok, de én más idődimenzióból jöttem, mint amiben most vagyunk. Lehet, hogy ez a kifejezés némi magyarázatra szorul, ezért, ha megengedi, kifejteném, miről is van szó.
A király összevonta a szemöldökét.
– Mondd fiam, te normális vagy?
– Nézze felség, én a jövőből érkeztem…
Zsigmond türelmetlenül legyintett.
– Elég ebből! Lehetőséget kaptál arra, hogy válaszolj egy egyszerű kérdésre, de nem éltél a lehetőséggel. Aki rabolja a király drága idejét, az ugyanolyan felségsértő, mint az, aki megtagadja a tiszteletadást.
Intett a testőreinek, akik megragadták Korponai Félixet, és a vesztőhely felé hurcolták.
– Könyörüljön, felség! – vinnyogott Félix. – Nagyon kérem, csak most az egyszer! Kegyelmezzen, felséges uram!
Hédervári Kont István, a kivégzésre váró lovagok egyike, megvetően mérte végig a siránkozó Korponai Félixet.
– Hallgass, gyáva féreg! Milyen férfi vagy te, hogy ennyire félted a hitvány életedet?
Félix a félrehúzott, fejetlen holttestekre mutatott, és remegő hangon mondta:
– Nem akarok közéjük kerülni…
– Pedig az nagy megtiszteltetés lenne neked! – mondta a lovag, azután határozott léptekkel indult a vértől vöröslő tőke felé. Ott hátat fordított, letérdelt, majd a fejét hátrafelé hajtotta a tönkre. A nézőközönség pisszenés nélkül figyelte a szokatlan jelenetet. Kont István érces hangja betöltötte a teret:
– Sok halálnak néztem már szemébe, ettől az egytől sem rettegek!
Zsigmond intett, a bakó pallosa lesújtott, Kont feje pedig odébb gördült. Félixnek ennyi elég volt. A visszatérés titkos jelmondatát mormolta, de szép halkan bevizelt, mielőtt eltűnt volna a Szent György térről.
(…)
Bánó Attila könyvei az Athenaeum Kiadónál:
 
Régi Magyar családok – Mai sorsok (2004)
Magyar titkok nyomában (2005)
A főnyeremény – Bánó Attila gondolatai (2006)
Rejtélyek a magyar múltból (2007)
A magyar nemes vitézsége (2009)
55 meghökkentő eset a magyar történelemből (2011)
Újabb 33 meghökkentő eset a magyar történelemből (2013)
Kinizsi özvegyétől Horthy testőréig (2014)
A tudós és a zöldhajú lány (2015)
 
Athenaeum, Budapest, 2015 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top