Close

A Felvidék magyar értékeiről rendeztek konferenciát Komáromban

ÍRTA: LM, FELVIDÉK.MA
A Hungarikum és a Felvidék magyar értékei címmel rendezett konferenciát a Csemadok Komáromi Területi Választmánya és a Gazda Polgári Társulás május 14-én, Komáromban. A konferencia, melynek  szünetében helyi borászok és sajtkészítők termékeiből tartottak kóstolót, elsősorban Komárom és Komárom környéki értékekről szólt, így kerülhetett bemutatásra többek között a gútai sortáncjárás és a komáromi erődrendszer.
 
 
„A Gazda Polgári Társulás 2013-tól szakmai partnerszervezete a Földművelésügyi Minisztériumnak, amely az értékgyűjtést kezeli Magyarországon. Erre van egy külön, úgynevezett hungarikumokkal foglakozó államtitkárság, amely – meghívásos pályázat útján – megszólította a Gazda PT-t mint szakmai szervezetet azzal a feladattal, hogy népszerűsítse és terjessze a Felvidéken a hungarikum-mozgalmat, és hogy begyűjtse, rendszerezze Felvidék magyar értékeit” – mondta el a Felvidék.mának Varga Péter, a Gazda PT elnöke, a komáromi konferencia társszervezője. Hozzátette, azt szeretnék elérni, hogy magyarországi mintára egy alulról építkező, azaz a helyi közösségek által életben tartott mozgalom alakuljon ki a felvidéki értékek összegyűjtésére.
 
„A helyi értékek begyűjtése kapcsán várjuk majd a javaslatokat olyan nemzeti értékekre, amelyek ismertek a Felvidék egész területén. Ezek az értékek kerülhetnek majd be a felvidéki magyar értéktárba, innen pedig tovább kerülhetnek a Kárpát-medence értékei közé. Ehhez egy intézményrendszert szeretnénk kialakítani: mindenekelőtt létrehozni egy mintegy 12-15 tagú értéktár bizottságot, melynek tagjai ágazati szakemberek – művészettörténészek, etnográfusok, építészek, agráriumban, élelmiszeriparban tevékenykedő szakemberek és egyéb ágazatokhoz kötődő szaktekintélyek – lesznek. Értékeink összegyűjtésében az ő munkájukra nagy szükségünk lesz” – magyarázta Varga.
 
„Olyan témákat vetettünk fel a konferencián, amelyek valós értékei a felvidéki magyar közösségnek: intézményeink közül szóba került a Csemadok, az Ifjú Szivek és a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet. Utóbbi bemutatásának különösen örülök, hiszen egy olyan tudás birtokában vannak, mely talán kevesek számára ismert. Mivel a konferencia helyszíne Komárom volt, nem feledkezhettünk el a komáromi járásról sem: így került a programba a gútai sortáncjárás, valamint a komáromi erődrendszer bemutatása. Ez utóbbi nem csupán felvidéki, hanem európai viszonylatban is egyedülálló jelentőséggel bír” – mondta el a Felvidék.mának a konferencia másik társszervezője, Petheő Attila, a Csemadok Komáromi Területi Választmányának elnöke, aki szerint azért is érdemes párbeszédet kezdeményezni a felvidéki értékekről, mert azok nem csupán mozgósító erőt jelentenek, hanem megfelelő menedzselés mellett a turizmus fejlesztésének szolgálatába is állíthatók.
„Ha a gútai sortáncjárást ügyesen menedzseljük, akkor ebből hosszú távon akár egy olyan rendezvény is kinőhet, mint a mohácsi busójárás” – jegyezte meg Petheő.
 
A konferencián előadást tartott Szakáli István Lóránd, a magyar Földművelődésügyi Minisztérium hungarikumokért felelős helyettes államtitkára, Kun Ferenc, a Rákóczi Szövetség elnökségi tagja, Farkas Iván, az MKP alelnöke, Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke, Huszár László, Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet igazgatója, Hégli Dusán, az Ifjú Szivek Táncegyüttes művészeti igazgatója, Angyal Béla helytörténész, Gráfel Lajos, a Pro Castello Comaromiensis nonprofit szervezet igazgatója, valamint Vass Laura, a vassfazek.eu gasztroportál tulajdonosa.
 
Felvidéki értékeink számbavételének egyfajta presztízsjellege is van: ezeket ugyanis az ún. külhoni magyar értéktárba rendszerezik, ahonnan egy-egy jelentősebb kulturális-szellemi érték jó eséllyel a Hungarikumok Gyűjteményébe is bekerülhet, vagyis hungarikummá válhat. Eddig hat felvidéki érték, a kurtaszoknyás falvak népviselete és hagyományőrzése, a deáki római katolikus templom, a bényi rotunda és a kéttornyú templom, az ételek közül pedig a kőtés, a pozsonyi kifli és a paprikás kattancs szerepel „várólistán”, Petheő véleménye szerint azonban ennél jóval több értéket tud felmutatni a felvidéki magyarság, mint kifejtette, a konferencia egyik célja volt, hogy ebben mennyiségi előrelépés történjen.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top