Close

Virtuálisan is hajózhatóvá vált a Duna

Kép:vasarhely.ro / pcforum.hu

Virtuálisan is hajózhatóvá vált a Duna a Google Street View alkalmazással, amelybe többek között bekerültek a Budapestről, valamint más folyóparti látványosságokról és tájakról készült panorámaképek is – közölte az MTI-vel kedden a Google magyarországi képviselete.

„A Street View segítségével a már virtuálisan bejárható városok, falvak, történelmi, természeti és kulturális kincsek mellett újabb nézőpontból is megcsodálhatja bárki a Duna menti városokat, tájakat” – idézi a közlemény Heal Edinát, a Google magyarországi vezetőjét.
A vállalat tájékoztatása szerint ez volt az első olyan folyami Street View fotózás, amely egyszerre hat országot is érintett. A különleges helyek fotózásánál használt, általában hátizsákra szerelt, 15 objektívből épített speciális kamerát ezúttal egy turistákat szállító hajó tetőteraszára erősítették. Amíg a hajó néhány nap alatt megtette a Pozsony és a romániai Cernavoda közötti távot, számos fotó készült a környező tájakról.
A három Duna menti főváros – Pozsony, Belgrád és Budapest – mellett az alkalmazás segítségével többek között a Dunakanyart, valamint Mohács környékének folyószakaszait is bebarangolhatják az internetezők. A fotózás egyik különlegessége, hogy ahol a fényviszonyok engedték, például több budapesti látványosság esetében, éjszakai felvételek is készültek a nappali fotók mellett.
Maráczi Gábor, a Magyar Turizmus Zrt. marketing igazgatója szerint az újítás, amely egy újabb oldaláról mutatja be a magyarországi látnivalókat, kedvezően hathat az idegenforgalomra is. „A Duna menti országok városait szakértői becslések alapján hajóról évente több mint 400 ezren nézik meg, eközben a dunai hajózás turisztikai jelentősége Magyarországon folyamatosan nő” – emlékeztetett.
Nem ez volt az első Street View folyami fotózás, korábban hasonló felvételek készültek a Temze, az Amazonas és a Colorado-folyó egyes szakaszairól is. Az alkalmazást a Google Térképre, vagy a különleges helyszíneket bemutató Google Térkép Képek szolgáltatásokra kattintva érhetik el az internetezők – olvasható a közleményben.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top