Close

A fiatal és az idős Karády Katalint is megidézi a Békéscsabai Jókai Színház bemutatója

Békéscsaba – November 7-én és 8-án mutatja be a békéscsabai Ibsen Stúdiószínház Apáti Miklós K und K (Karády katonái) című zenés víziójátékát Merő Béla rendezésében.

 
A színdarab az Amerikába emigrált, sejtelmes hangú egykori filmsztár visszaemlékezéseiből villant fel képeket. Karády Katalin életének fontos szereplői idéződnek fel az énekes-színésznő tudatában, férfiak jelennek meg a múltjából: szerelme, erőszakos felfedezője és kihasználója, valamint nemtörődöm apja, akinek a hiánya sodorta feltehetőleg a fiatal lányt a lélek sötét szakadékaiba és a siker vakító reflektorai közé.
 
A darab szerzője, Apáti Miklós két Karádyt jelenít meg a műben: egy fiatalt, aki fürdött a sikerekben; és egy időset, aki életének utolsó nagy döntésére, a hazatérésre készül az amerikai kalapszalonban, ám ez már nem adatik meg neki. A 120-nál is több színházi rendezést maga mögött tudó, Radnóti-díjas Merő Béla rendező az MTI-nek elmondta: nem az érdekelte a darabban, hogy mennyire aktuális vagy divatos ma Karády Katalin, hanem az „izzó és izgalmas nőt” kereste benne, azt, hogy milyen hatással lenne rá, mint férfira, ha találkoznának. Hozzátette: a művésznőről napjainkra emblematikus kép alakult ki, pedig valójában nagyon keveset tudunk az életéről. Kifejtette: Karády Katalin birkózott a múltjával, a hazaszeretettel, hogy legenda maradjon-e, vagy hazatérjen Magyarországra, „abba az országba, ahol a nyilasok kitörték a fogát és sörös üvegekkel dobálták meg”.     Merő Béla úgy fogalmazott: a művészethez való viszonyulást kereste Karády jellemében. „Az utolsó képbe egy kicsit magamat is belerendeztem” – fogalmazott az MTI-nek.    
 
A főbb szerepekben Horváth Margit, Liszi Melinda, Babócsai Réka, Tege Antal és a Jászai-díjas Kovács Frigyes látható. A produkciót Vozár M. Krisztián zongorajátéka teszi teljessé.
MTI 
   
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top