Close

Daróczi Csaba harmadszor lett az év természetfotósa

Budapest – Harmadik alkalommal vehette át a GDF SUEZ – Az Év Természetfotósa díjat Daróczi Csaba a pályázat kedd esti díjátadóján a Magyar Természettudományi Múzeumban, ahol a beérkezett felvételek legjobbjaiból kiállítás is nyílt.

Az év ifjú természetfotósa – tavalyi győzelme után másodszor – Balla Tihamér lett, az év természetfotóját Selmeczi Dániel készítette.
Magyarország és a régió legrangosabb természetfotós megmérettetését idén 22. alkalommal írta ki a naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége. A GDF SUEZ – Az Év Természetfotósa 2014 pályázaton hazai és határon túli, profi és amatőr természetfotósok csaknem 4000 képe közül válogatta ki a legjobbakat a zsűri – közölte a díjátadót megelőző sajtótájékoztatón Radisics Milán, a naturArt elnöke.
Elmondása szerint a pályázat ezúttal minden eddiginél szorosabb versenyt hozott: a döntőben több mint hatvan alkotó 98 műve versengett. A szoros versenyt mi sem jelzi jobban, mint az a tény, hogy a zsűrizés során a két legjobb kollekció között végül alig néhány tized pontnyi különbség döntött.
Csiba Péter, a GDF SUEZ Energia Holding Hungary Zrt. igazgatósági tagja kiemelte: Az Év Természetfotósa pályázat korábbi négyszeres győztese, a világszerte elismert magyar fotós, Máté Bence ezúttal mindössze egyetlen képpel szállt versenybe, de ez a fotó megnyerte a Napnyugtától napkeltéig kategóriát. Ugyanezzel a képpel Máté Bence a világ legfontosabb természetfotós pályázatán, a BBC Wildlife Photographer of the Year 2014 versenyen néhány hete megnyerte a madárfotók kategóriáját.
 
Korsós Zoltán, a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatója elmondta: az utolsó fordulóba jutott kilencvennyolc fotográfiából rendezett kiállításnak a múzeum kupolacsarnoka ad otthont 2015. január 5-ig. A döntős felvételekkel a közönség az Alexandra Kiadó gondozásában megjelenő, Az év természetfotói – Magyarország 2014 című kötetben is találkozhatnak.
        
MTI 
   

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top