Close

Vicei Natália kapta a vajdasági Pataki-gyűrű díjat

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti:
Szabadka, 2014. október 30. – Vicei Natália Jászai Mari-díjas színész, a szabadkai Népszínház magyar társulatának művésze vehette át a legrangosabb vajdasági színházi elismerést, a Pataki-gyűrű díjat szerda este Szabadkán.

 
A színésznő a díj átvételekor azt mondta: számos kívánsága lenne még, de a legfontosabbnak azt tartja, hogy a társulat, amelyben most játszik, együtt maradjon.
Vicei Natália a szabadkai Népszínház Macbeth című előadásában Lady Macbeth szerepének megformálásával érdemelte ki a Pataki-gyűrű díjat.
A díjat az előző évadban nyújtott legkiemelkedőbb színészi alakításért ítéli oda a zsűri, és a délvidéki magyar színjátszás napján adják át. A pecsétgyűrű mellé 1000 euró (309 ezer forint) értékű pénzjutalom is jár. A Pataki-gyűrűt tizenharmadik alkalommal adták ki.
 
A zsűrit Kovács Frigyes színész, Mihályi Katalin újságíró, Verebes Ernő költő-zeneszerző, Fekete Péter, a békéscsabai Jókai Színház igazgatója, valamint összesített szavazattal az újvidéki Művészeti Akadémia színésztagozatos hallgatói alkották.
A díjátadó gálán az Újvidéki Színház vendégszerepelt A Csárdáskirálynő című előadással.
A délvidéki magyar színjátszás napja október 29., annak emlékére, hogy Pataki Lászlónak, a szabadkai Népszínház alapító tagjának rendezésében 1945-ben ezen a napon mutatták be a színház első darabját, Balázs Béla Boszorkánytáncát.
MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top