Close

Mintegy húszezer látogató a Magyar Filmhéten

Budapest, 2014. október 20., hétfő (MTI) – Mintegy 20 ezren látogattak el az október 13. és 19. között megrendezett első Magyar Filmhétre, amelynek leglátogatottabb napjai a szombat és a vasárnap voltak, ekkor minden vetítés telt házzal futott.

A Magyar Nemzeti Filmalap, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa és a Magyar Filmakadémia által szervezett rendezvénynek a Cinema City MOM Park adott otthont, a mustrán 332 alkotás – 26 egészestés játékfilm, 62 animáció, 105 dokumentumfilm, 87 fikciós rövidfilm, 36 ismeretterjesztő film és 16 tévéfilm –  volt látható. A seregszemlére az alkotók az elmúlt három évben készült, magyarországi moziforgalmazásban vagy televíziós csatornákon vetített, vetítendő, illetve a legfontosabb nemzetközi filmfesztiválokon szerepelt filmalkotásokat nevezhették – idézték fel a szervezők az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményben.
Az esemény egy filmtörténeti kuriózummal, az Oscar-díjas Kertész Mihály 1914-ben Jászai Mari főszereplésével forgatott némafilmje, A tolonc felújított és digitalizált változatának díszbemutatójával vette kezdetét a Művészetek Palotájában múlt hétfőn.
A rendezvényen tartották a premierjét többek között Török Ferenc Senki szigete és Füle Zoltán Drága Elza című alkotásának, de több, korábban már külföldi filmfesztiválokon vetített film, a Pillangók, az Erdő, valamint a Szex, szülőföld és más kellemetlenségek is a filmhéten debütáltak a budapesti közönség előtt. A fővárosi nézők először láthatták az idei miskolci Cinefest nyertesét, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című alkotást is – emlékeztetnek a közleményben, kiemelve, hogy telt ház előtt vetítették többek közt Mundruczó Kornél Fehér Isten, Pálfi György Szabadesés és Zomborácz Virág Utóélet című filmjét.  
A filmhét kiegészítő programjai között voltak koncertek, pódiumbeszélgetések, plakátkiállítás és forgatókönyvbörze, valamint csütörtöktől vasárnapig a nagyközönség megismerhette a maszkmesterek, a szinkron, a virtuális 3D, valamint az animációs stúdiók világát is.
A filmhét leglátogatottabb napjai a szombat és a vasárnap voltak, ekkor minden vetítés telt házzal futott. A hétvégén sok gyerek- és ifjúsági film pergett, köztük a magyar animáció legizgalmasabb darabjai, de ismét megnézhette a közönség A nagy füzet, a Viharsarok, a Free Entry, a Fekete leves, az Isteni műszak és az Aglaja című alkotásokat is.
MTI 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top