Close

Bucsi Réka, Nagy Dénes és Alexander Heringer fődíjas a szolnoki képzőművészeti filmfesztiválon

Budapest, 2014. október 19., vasárnap (MTI) – Bucsi Réka animáció, Nagy Dénes dokumentumfilm, Alexander Heringer játékfilm kategóriában nyerte el a szolnoki képzőművészeti filmfesztivál fődíját.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Az idei Nemzetközi Képzőművészeti Filmfesztiválon a versenyszekció legjobb animációját, dokumentum- és játékfilmjét egyenként félmillió forintos fődíjjal jutalmazták.
Animáció kategóriában Bucsi Réka Symphony No. 42 című munkája nyerte az elismerést az animáció és a hang összekapcsolásának példaértékű megoldásáért, és azért, mert a film a maga végtelen szabadságával a nézőt is mintegy alkotótárssá teszi.
Nagy Dénes Másik Magyarország – Töredékek egy falu hétköznapjaiból című dokumentumfilmje, amely a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programja támogatásának köszönhetően valósult meg, szintén fődíjas lett. A zsűri kiemelte az alkotás realizmusát, humanizmusát, sallangmentes, nemes letisztultságát. Indoklásuk szerint nemcsak esztétikailag, hanem – és ez sokszor nehezebb elérni – morálisan is kiemelkedő műről van szó.
Játékfilm kategóriában a fődíjat Alexander Heringer Tovatűnt szerencse című filmje kapta korszerű technikájáért, az álló- és mozgókép határterületének filozófiai kérdéseit boncolgató hozzáállásáért és sajátosan mozgalmas stílusáért – tájékoztatták szervezők vasárnap az MTI-t. 
A Muhi András producer, Szurcsik József képzőművész és Ulrich Gábor animációs filmrendező által alkotott zsűri különdíjban részesítette Hertelendi Amandát Bánom azt című munkájáért, Dobos Tamást a Másik Magyarország -operatőrét és Juan Pablo Zaramellát Luminaris című munkájáért. 
A díjakat Kollarik Tamás a Médiatanács tagja, a Magyar Média Mecenatúra program koordinátora adta át, aki beszédében kiemelte a szolnoki filmfesztivál fontosságát, méltatta Demeter István, a Szolnoki Tisza Mozi vezetőjének, az esemény szervezőjének azt a munkáját, amelyet a magyar film érdekében végez. Kollarik Tamás megjegyezte, hogy a már több mint három évtizedes múltra visszatekintő Szolnoki Filmfesztivál, valamint a Budapesten zajló Magyar Filmhét mutatja a magyar filmkultúra erejét és bizonyítja, hogy él a magyar film, valamint a magyar állami filmtámogatási rendszerek is működnek.
MTI 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top