Close

Elhunyt az indiai film nagyasszonya, a 102 éves Zohra Szehgal

Elhunyt az indiai film nagyasszonya, a 102 éves Zohra Szehgal, aki pályafutása hét évtizede alatt milliókat szórakoztatott művészetével a filmvásznon és a színpadon.

A bollywoodi és külföldi filmekben egyaránt nagy sikert arató színésznő Újdelhiben halt meg szívroham következtében egy kórházban, ahova napokkal ezelőtt került be betegsége miatt.

Zohra Szehgalt egyebek mellett a Csavard be, mint Beckham című filmből ismerhetik a nézők, és olyan kitűnő filmszínészekkel dolgozott együtt, mint Michael Caine, Ben Kingsley vagy a bollywoodi sztár, Amitábh Bacscsán.

Táncosnőként kezdte pályafutását 1935-ben, majd a színház és a film következett. 1946-ban debütált a filmvásznon első hindi nyelvű filmjében, következő szerepét a Nicsa Nagar című produkcióban kapta, amely elnyerte a cannes-i filmfesztivál fődíját. Sok évtizedes életművét 2010-ben az egyik legrangosabb indiai polgári kitüntetéssel, a Padna Vibhushánnal ismerték el.

Narendra Modi indiai miniszterelnök az elsők között méltatta a Twitteren a művésznőt. „Zohra Szehgal olyan jelentős színművész volt, akinek munkáját nemzedékek csodálták. Mély szomorúsággal tölt el a halála” – fogalmazott.

„Micsoda életút és micsoda fantasztikusan szeretnivaló partner!” – írta róla Bollywoodban szintén ikonként ünnepelt kollégája, Amitábh Bacscsán.
Sehgal 94 évesen Bacscsán anyját alakította a Csini Kum című nagysikerű indiai produkcióban. A kritikusok különösen az anya-fia kapcsolat kitűnő ábrázolásáért dicsérték az alkotást.

Irfan Habib történész szerint a színésznő a saját értékeit követve élte az életét, „távozása a művészet és kultúra nagy vesztesége”.

Szehgal 1912-ben született Uttar Prades államban. A negyvenes években az indai kulturális szcénában domináns szerepet betöltő baloldali színházi csoporthoz csatlakozva mutatkozott be először a színpadon.
A hatvanas évek elején egy londoni drámai ösztöndíjjal érkezett Nagy-Britanniába, ahol a következő 25 évben számos angol filmben játszott, köztük az Én szép kis mosodámban, illetve népszerű tévésorozatokban is szerepet kapott. A kilencvenes években tért vissza Indiába, ahol még 95 éves koráig dolgozott. Hindi nyelvű filmjei közül a Szívből, igazán (1998) és a Már másé a szívem (1999) aratta a legnagyobb sikert.
Mikor betöltötte a századik évét, kijelentette: „Szeretném, ha nagyot nevetnétek, ha azt halljátok, hogy meghaltam”.

 

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top