Close

Herendi porcelánok a fertődi Esterházy-kastélyban

A Herendi Porcelánmunufaktúra Zrt. több száz tárgyából nyílt kiállítás a fertődi Esterházy-kastélyban; a tárlaton az Eszterházy család díszítőmotívumai mellett a manufaktúra két évszázad alatt készült hercegi és királyi darabjait is bemutatják – hangzott el a pénteki megnyitón.

 
Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy minden kiállításukat más tematika szerint rendezik, így a mostani fő motívumát maga a kastély adta. A vezérfonal az Esterházy család kínai mintája, amely csészéken, virágtartókon, díszkosarakon és vázákon jelenik meg. A minta Pompakedvelő Esterházy Miklós idejében készült, kínai írásjeleket és virágcsokrokat ábrázol. A kiállításon látható például egy 1850 körül készült virágtartó is. 
Bardi Terézia Anna, az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont főigazgató-helyettese hozzátette: négy teremben mutatják be a családhoz köthető porcelánokat, amelyek a manufaktúra nagy megrendelőinek állítanak emléket. Így az Esterházy családon kívül az Apponyi, a Batthyány családnak, vagy Anglia királynőjének, Viktóriának készült darabok mintái is megtekinthetők. Ezen kívül az úgynevezett Rothschild, Waldstein és Lahore minták is megjelennek.
Az augusztus végéig látható kiállításra a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumból íróasztalt és ezüst tárgyakat, a dénesfai Cziráky-kastélyból asztalokat és székeket kölcsönöztek. A bútorokon étkészleteket helyeztek el, amelyekkel a 18-19. századi életmódot mutatják be.
Simon Attila az MTI-nek elmondta, hogy nyáron Hajdúszoboszlón és Székesfehérváron is rendeznek kiállítást, amelyekkel a herendi porcelánra, mint nemzeti örökségre, hungarikumra hívják fel a figyelmet, mert – mint fogalmazott – a manufaktúra kiemelt figyelmet fordít értékei megőrzésére.
Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top