Close

Ma kezdődik a nemzetközi filmfesztivál Karlovy Varyban

Hét film világpremierje is szerepel a ma kezdődő 49. nemzetközi filmfesztivál idei programjában a csehországi Karlovy Varyban, ahol három magyar alkotás is bemutatkozik a közönségnek.

    Péntektől július 12-ig több mint 200 filmet láthatnak az érdeklődők a világhírű nyugat-csehországi fürdővárosban. Az idei seregszemlét az I Origins című amerikai film vetítésével nyitják meg.
    A programban három magyar alkotás is szerepel: Pálfi György Szabadesés című filmje a Kristály Glóbuszért indul, Zomborácz Virág Utóélet és Reisz Gábor VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című első játékfilmjei pedig a Nyugattól Keletre versenyprogramban mutatkoznak be.
    A pénteki megnyitón Kristály Glóbuszt vesz át Mel Gibson, a kétszeres Oscar-díjas amerikai színész, filmrendező és producer, de William Friedkin amerikai színész is e díjban részesül a világ filmművészetéhez való hozzájárulásáért. A fesztivál elnökének elismerését ezúttal Zdenek Sverák, a híres és elismert cseh filmes kapja.
    A versenykategóriába 13 film kapott idén meghívást.
    A fesztivál programját számos szekció alkotja, a játékfilmek és a dokumentumfilmek versenyén kívül ilyen a Látóhatárok (Horizonts), a Másik nézőpont (Another View), a Nyugattól keletre (East of the West), a Függetlenek fóruma (Forum of Independents), valamint a Variety kritikusainak kategóriája (Variety Critics Choice).
    A filmszemle díjkiosztóját július 12-én, szombaton tartják.

 

forrás: mti

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top