Close

Stadionmustra– Romhalmazok

Nehezen lehetne másképp megnevezni Magyarország leginkább elavult stadionjait. Az angol ötödosztályú csapatok különb arénákban játszanak, mint az NB1 együtteseinek többsége. Elszomorító, hogy a tavaly Bajnokok Ligája résztvevő DVSC nem játszhatott Debrecenben az épület és a pálya minősége miatt, az MTK pályán állandóan elromlik a világítás, az Illovszky stadion tribünjein pedig elkezdtek nőni a gyomnövények.

 
Oláh Gábor utcai stadion
Az ötvenes években felépített stadion Debrecen legnagyobb aktívan használt futballpályája. Nagyjából ennyi pozitívum mondható el a Loki „arénájáról”, a stadion már hosszú évek óta vár a lebontásra. Minden évben új ígéreteket hangoztatnak a politikusok és a befektetők, de modern stadion még mindig nincs. Tízezer néző befogadására alkalmas az Oláh Gábor utcai létesítmény, és a szurkolók rendre meg is töltik a mobillelátókkal körbevett focipályát. Az épület viszont nem felel meg az UEFA előírásainak, így a tavalyi BL-csoportkör mérkőzéseit is a Puskás Stadionban játszotta a csapat. Az elmúlt hat évben öt bajnoki címet nyert a Debreceni VSC, igazán megérdemelnének egy új, modern arénát.

Hidegkuti Nándor Stadion
Magyarország talán legelavultabb labdarúgó-stadionja a Hidegkuti Stadion, az MTK otthona. A stadion hátsó betonkaréja egy omladozó betontömb, mögötte pedig egy még romosabb épület található. Nem túl szívderítő látvány, és már a szimpatizánsok sem szívesen látogatnak ki a 12 ezer férőhelyes létesítménybe. Néhány évvel ezelőtt a Rosenborg ellen játszott BL-selejtezőn, majd tavaly a Videoton elleni bajnokin még a világítás is felmondta a szolgálatot, de ezek a tények sem teszik lehetővé, hogy új stadionja legyen az MTK-nak. A régebben szebb időket megélt épületben számos koncertet rendeztek meg, fellépett itt többek között a Metallica, és Sylvester Stallone Menekülés a Győzelembe című filmjében is vannak olyan jelenetek, amelyben a Hidegkuti Stadion látható.

Illovszky Rudolf Stadion
A 18.000 férőhelyes épület is a legrosszabb állapotú NB1-es stadionok közé tartozik. Bár az elmúlt években műanyag székeket szereltek fel néhány szektorba, még így is csak hatezer ülőhely (ebből mindössze 550 fedett) van az Illovszky Stadionban. Tervek persze itt is voltak, de befektető híján úgy néz ki, hogy még hosszú évekig ez lesz a Vasas otthona. Az 1960-ban épült stadionban van világítás és eredményjelző is, és nemrégiben a gyepszőnyeg is ki lett cserélve. A maradék 12.000 állóhely viszont továbbra is romos, és a betonelemek között már a természet is megjelent, a gyomnövények nem kímélik a lepusztult stadiont. Aligha fog megismétlődni a nézőcsúcs a Vasas otthonában, 1972-ben a Vasas-Diósgyőr mérkőzésre 30 ezer szurkoló látogatott ki.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top