Close

Harc az elemekkel

Soha rosszabbat! Véget ért a lengyelországi Poznanban rendezett kajak-kenu világbajnokság, ahol a magyar csapat hat aranyéremmel az éremtáblázat élén végzett. A vb legeredményesebb versenyzőjeként is magyar kajakost köszönthetünk, ő nem más mint Janics Natasa, aki három arany és két ezüstérmet lapátolt össze a hétvége során.

Ami a női szakágat illeti, egy szavunk sem lehet versenyzőinkre, hisz Natasa aranyai mellett, a fiatalok is egymás után szállították az első helyeket. Külön öröm, hogy olimpiai távokon is sikerült győzniük kajakos lányainknak és az ősi rivális német egységet is elpáholta négyesünk. Ezen felül Kovács Kati 29. világbajnoki győzelmével, a kajak-kenu sportág legeredményesebb versenyzőjévé lépett elő. Ezzel szemben ennyi dicsérő szó a férfi kajakosainkról és kenusainkról nem mondható el, hisz a fiúk nem kápráztattak el minket „aranyesővel”. De több ezüstérem is született, ami bíztató a jövőre nézve és ezekre a „vereségekre” lehet építkezni a továbbiakban.

Janics Natasa elemei lemeríthetetlenek. A hétvégi versenyek során a szegedi kiválóság külön kategóriát képviselt. Míg az otthoniak a rántott hústól jóllakottan a vasárnapi sziesztájukat töltötték, Nati reggel tíz és délután 3 óra között öt finálét is végig lapátolt. Délelőtt az 500 méteres versenyeken szállt hajóba háromszoros olimpiai bajnokunk. Egyesben nagy csatát vívott és csak centiméterekkel kapott ki az ukrán Inna Oszipenko-Radomszkától. Bánatát azonban gyorsan feledtette a négyessel szerzett aranyérem. Sztrókként, vagyis vezérevezősként diktálta a tempót a háta mögött ülő három hölgynek. Történetesen a mindössze 21 esztendős világbajnoki újonc Csipes Tamarának, az örök párostárs Kovács Katalinnak és a mindig megbízható „tolóembernek” Benedek Dalmának. A hajrázás tökéletesre sikerült a lányoknak és kvartettünk  majd egy hajóhossznyi előnnyel utasította maga mögé a mezőnyt, beleértve a legnagyobb rivális, olimpiai bajnok német egységet is. A német-magyar házi döntőt most a mieink nyerték, de ettől a győzelemtől függetlenül még nem szabad leírni a jórészt fiatalokból összeállított német négyest, hisz mióta világ a világ, minden döntőben élet-halál harc folyik a magyar és a német hajók között.

Janics Natasa zsinórban harmadszor győzött a 200 méteres távon

Nati harca a kora délutáni 200 méteres finálékban tovább folytatódott. A Démász-Szeged versenyzőjének mindössze fél óra állt rendelkezésére, hogy kipihenten ismét kajakba szálljon. Az éremátadások közti öt percekben tudott csak gyúratni fáradt izmain, ugyanis az idő annyira szoros volt a versenyszámok között, hogy a „kutyafutta maszírnak” is örülni kellett. Következett Nati igazán kedvelt száma a 200 méter egyes döntője. Ez az a táv, amin még egyszer sem tudták legyőzni az ellenfelek a világbajnokságokon. A sikerszéria tovább folytatódott, hisz magabiztos, majd egy hajóhossznyi előnnyel nyert, ami a sprintszámoknál hatalmas előnynek számít. Ideje ezúttal sem volt az ünneplésre, hiszen az éremátadás után összesen tíz perce maradt, a következő döntő kezdetéig. Míg az itthonról szurkoló tévénézők egy-egy jéghideg dobozos sör felpattintásán ügyködtek, addig 28 éves kiválóságunk újabb aranyat szerzett, ezúttal az örök párostárs, Kovács Katalin mögött evezve. A pódiumon állva Nati is kezdett kiegendni, hisz ekkor már túl volt fő versenyszámain. A dobogó legfelső fokán minden idők legeredményesebb kajakosával, Kovács Katival megkönnyebbülten mosolygott az őket éltető közönség felé. De a Janics Natasa féle táncolós ünneplés, még mindig váratott magára.

Tizennyolcszoros világbajnok kajakosunk önfeledt örömét, utolsó fináléja, a 200 méteres kajak-váltó odázta későbbi időpontra. Ez a versenyszám próbadöntőnek is mondható, hisz csak a világbajnokságokon szerepel a programban. A kvartett elő embere nem is lehetett más, mint a nap magyar hőse, Janics Natasa. Őt váltotta két ifjú tehetség, Hegy Zomilla és Vad Ninetta. Befejező emberünk a rutinos Paksy Tímea volt, aki behozta a csapatot a második helyre. Natinak ez az augusztusi vasárnap, minden bizonnyal felejthetetlen emlék marad. Nem az a csoda, hogy elfáradt a nap végére, hanem az hogy egyáltalán végig bírta versenyezni a hínárokkal teli poznani tó vízét. Tudom már miben rejlik a siker titka. Nati biztosan tölthető elemekkel dolgozik…
 
Fotók: Tumbász Hédi

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top