Close

Sólyom László „láthatatlan elnökként” Schmitt Pál mellett áll

Sólyom László leköszönő köztársasági elnök, amikor átadta hivatalát Schmitt Pál új államfőnek kiemelte, „láthatatlan elnökként” mindig mellette áll. Schmitt Pál közölte, igényt tart az együttműködésükre. A Sándor-palotában Sólyom László sok sikert kívánt az új köztársasági elnöknek munkájához. Úgy fogalmazott: magától értetődik, hogy minden elnök szeretne új fejezetet kezdeni, „azonban ne felejtse el, hogy mindnyájan ugyanazt a könyvet írjuk”.
Schmitt Pál fennkölt pillanatnak nevezte, hogy átveheti a nemzet képviseletét és a demokrácia őrzését. Hangsúlyozta: mindent el fog követni, hogy elődje nyomdokába léphessen, aki, mint fogalmazott, magasra tette a mércét.

A pénteken hivatalba lépő Schmitt Pál azt mondta, hogy igyekszik Sólyom László útmutatásai szerint dolgozni, és „jottányit” sem fog engedni az alkotmány által ráruházott felelősségből. Beszélt arról is, hogy köztársasági elnökként neki is lesznek külön vállalásai, mint ahogyan Sólyom László szívén viselte a környezet védelmét és a nemzet egységesítését. Hozzátette: számít Sólyom László személyes tanácsaira és igényt tart az együttműködésükre.
Az elnöki hivatal átadás-átvétele azóta zajlik, hogy az Országgyűlés június 29-én megválasztotta a Fidesz-KDNP jelöltjét, Schmitt Pált köztársasági elnöknek. Kiss Norbert, az elnöki hivatal jövendő társadalmi és kommunikációs hivatalvezetője hétfőn elmondta: Tari Sándor hivatalvezetőn keresztül Vajna Márton, a KEH jövendő külügyi hivatalvezetője és ő maga intézte a hivatal átadás-átvételét.
Schmitt Pál augusztus hatodikán lép hivatalába ünnepélyes keretek között; az egyórásra tervezett ünnepségen az új államfő is beszédet mond majd.
Sólyom Lászlót a már elfogadott, de még ki nem hirdetett a korábbi államfőket megillető juttatásokról szóló törvény értelmében két fős titkárság illeti meg, akik – az MTI értesülése szerint – az államfő apparátusából kerülnek ki. Emellett Sólyom Lászlót személyes gépkocsi használat illeti meg. A jogszabály kitér arra, hogy a volt köztársasági elnöknek – kérelmére – ha ötéves hivatali idejét kitöltötte, megfelelő lakáshasználati jog jár, s e jogosultság a volt államfő halála esetén az özvegyét is megilleti. 
A tisztséghez méltó lakást és annak fenntartását továbbra a Köztársasági Elnöki Hivatal biztosítaná, de mennyiben a volt köztársasági elnök más közjogi tisztsége megszűnése jogcímén már lakáshasználati jogot szerzett, csak egy lakásra vonatkozó lakáshasználati jog illeti meg.
Az MSZP jelezte, hogy nem lesz ott a beiktatási ünnepségen. A Jobbik ellenben képviselteti magát a pénteki ceremónián.
 
forrás: kdnp.hu 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top