Close

A tinédzserek rémálma

Kevesen olyan szerencsések, hogy nem kell küszködniük a pattanásokkal. Sajnos a mostani környezeti hatásokat figyelembe véve, nehezen is tudnánk megvédeni bőrünket az olyan ártalmas tényezőktől, mint például a cigaretta füstje, vagy a szmog.

A 14-18 éves serdülők jelentős része szenved akne-tól vagy pattanástól. Az akne nem fertőző megbetegedés. A pubertáskorral kezdődik és általában néhány év múlva magától gyógyul. A felnőttkorra ritkán marad meg, csak súlyos esetekben. Néha, a menstruáció előtt pár nappal, futólag ismét jelentkezhet. Serdülőkorban a pattanás viszont nem az ápolatlanság vagy a tisztálkodás hiányának a jele, hanem a kor természetes velejárója. Ebben a korban gyakori, hogy a szerencsésebbek kigúnyolják azokat, akik nem önön hibájukból, de mégis szenvednek ettől a bőrbetegségtől. Ezzel csak rontanak a helyzeten, mert a legtöbben úgy vélik, ha nekiesnek és kinyomják pattanásukat, az gyorsabban elmúlik majd. Az eredmény azonban pirosság, heg vagy esetleg pigmentfolt lesz, ami még hosszabb ideig „díszíti” majd az arcot.

 

Akne vagy mitesszer, – közönséges nevén pattanás – akkor jön létre, ha a bőrben található faggyúmirigyek kivezető nyílása valamiért eltömődik, és sajnos rendszerint be is gyullad. A pattanás általában serdülőkorban több tényező – hormonális változások, veleszületett hajlam és környezeti hatások – együttes hatására alakul ki. A legjellemzőbb előfordulási helye a homlokon, az orrcimpákon, az állon található, de előfordulhatnak a mellen és a háton is. Az akne tehát főként az arcot és a felsőtestet érinti, hiszen itt található a legtöbb faggyúmirigy. A gyulladásos mitesszerek, azaz pattanások között vannak gennyes pattanások, csomók és még ennél is kiterjedtebb gyulladásos mitesszerek, ún. hólyagok. Az egyszerű pattanások 3-10 napig látszanak, a csomók 2-3 hétig okoznak panaszokat, a hólyagok több hónapig is kitartanak.

Mit tehetünk ellene?

A szép bőr egyik legnagyobb ellensége a cigaretta, és a füst, mely fakóvá, szürkévé, pattanásossá teszi az arc bőrét. Szinte ugyanilyen károsan hat a nagyvárosok roppant szennyezett levegője, mely azonnal eltömi a pórusokat. Ezeket az elzáródásokat azonban megfelelő arcápolási szokásokkal minimálisra redukálhatjuk. Ezért fontos, hogy a mindennapi arcápolás részét képezze a napi kétszeri arctisztítás, tonizálás és hidratálás. A reggeli az éjszaka távozott méreganyagok eltávolítását szolgálja, az esti pedig a napi szennyeződéstől szabadít meg. Emellett érdemes hetente kétszer radírozni a bőrt, hogy az elhalt hámszöveteket eltávolítsuk, de e célból akár lehúzható arcmaszkot is használhatunk. Mindenképp figyeljünk oda, hogyan étkezünk. Bár nem bizonyított, hogy bizonyos ételek elősegítenék a pattanások kialakulását, de az fontos, hogy ne rendszertelenül táplálkozzunk. Ha tudjuk kerüljük a stresszes helyzeteket, ami lássuk be igen nehéz feladat, de megvalósítható.

Ha zsírosodásra, olajos csillogásra hajlamos a bőrünk, ajánlott szárító hatású készítményeket használni. Ezeknél viszont oda kell figyelnünk, hogy ne vigyük túlzásba, hiszen az sem jó, ha bőrünk nagyon száraz. A legfontosabb, amit azonban a pattanások kezeléséről tudnunk kell, hogy soha ne nyomkodjuk őket. Forduljunk inkább kozmetikushoz, aki havi rendszerességgel tisztítja szakszerűen arcunk bőrét. Ám ha már a helyzet súlyosságából adódóan a kozmetikus sem tud segíteni, akkor érdemes felkeresni egy bőrgyógyászt, aki egy gyors gyógyszeres kúrával látványos javulást érhet el. A mitesszereket ezzel szemben ki lehet tisztítani, akár otthon is. Gőzöld át az arcod kamillateával és utánna állj neki az eltüntetésnek, hiszen a kinyílt pórusokból könnyedén távozik a piszok és a faggyú.

A lényeg tehát, hogy soha ne eröltesd a nyomkodást, légy türelmes, hiszen ” A türelem rózsát terem”. Minden nap tisztítsd meg az arcod, ha szükséges menj el kozmetikushoz. Végül csak legvégső esetben fedd le valamilyen kozmetikummal, értem ez alatt a kontúrokat vagy az alapozókat. Sokkal könnyebben begyógyulnak a pattanások, ha levegő éri őket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top