Close

Jaguárkölyök született a Szegedi Vadasparkban

Jaguárkölyök (Panthera onca) született a Szegedi Vadasparkban, fiatal anyja azonban nem tudja ellátni, ezért Veprik Róbert igazgató kézben neveli a koromfekete hímet. A Szegedi Vadaspark jaguárnőstényének ez volt az első ellése, és valószínűleg tapasztalatlansága miatt nem tudta gondozni kicsinyét, ezért két nap után el kellett választani tőle utódját – mondta a szakember az MTI-nek. A most kéthetes, aprócska, de annál hangosabb kölyköt cumisüvegből, macskatápszerrel eteti az igazgató. A jaguárfiú azonban nem marad Szegeden, hanem néhány hét múlva másik állatkertbe kerül, hogy minél előbb megszokja azt a környezetet, ahol fel fog nőni.

A Szegedi Vadaspark jaguárkifutója 2007-ben épült. Az akkor egyéves nőstény a hallei állatkertből, a nyolc hónapos hím pedig Nyíregyházáról érkezett Szegedre.

A jaguár az amerikai kontinens legnagyobb macskaféléje, az Egyesült Államok déli területétől egészen Argentína és Brazília északi részéig őshonos. Elsősorban a folyók, tavak környékén, mocsarakban és esőerdőkben fordul elő, de megfigyeltek jaguárokat a hegyvidékeken, 3800 méteres magasságban is. A tigrishez hasonlóan kedveli a vizet, kiválóan úszik, de ha veszélyt érez vagy vadászik, ügyegosen mászik fára is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top