Close

Völgystatisztika

Sikeres volt a 20. Művészetek Völgye

Hatalmas sikerrel zárt a 20. alkalommal megrendezett Művészetek Völgye. A július 23-ától augusztus 1-jéig tartó fesztivál látogatottsága a hét település területén 193 ezer főre tehető. A hét Balaton-felvidéki helységben – Kapolcs, Monostorapáti, Öcs, Taliándörögd, Pula, Vigántpetend és Nagyvázsony – a tíz nap alatt 4000 műkedvelő és profi fellépő részvételével 1700 program, ezen belül 50 zöldprogram és 80 kiállítás várta az érdeklődőket. (Csak a Néprajzi Múzeum kiállításait 18 ezren látták.) A meghirdetett programok közül különböző okok miatt mindössze 17 maradt el.

A Völgy működését 380 helyi Völgymunkás segítette, akik elsősorban a forgalomirányításban, a helyszínek őrzésében és a belépők ellenőrzésénél kaptak feladatot.  
     A véradó helyeken összesen 4,9 hektoliter vér gyűlt össze. Az adakozó Völgyvendégek jóvoltából a Magyar Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül a Völgy 500 ezer forinttal járul    A fesztiválra 175 árus, valamint 86 ideiglenes vendéglátóhely települt ki. 
     A 136 mobil WC-fülke mellett az új csatornarendszeren keresztül 3000 köbméter szennyvíz folyt át, s összesen 77 köbméter hulladék keletkezett. 
A mentőket 146 esethez riasztották, súlyos esethez szerencsére nem kellett kivonulniuk. A rendőrségnek a szabálytalanul parkolók szankcionálásán kívül nem akadt dolguk.hozzá az árvízkárosultak megsegítéséhez.
      A Völgy kapcsán egy hónap leforgása alatt a tévében és a rádióban közel száz interjút, tudósítást adtak le, az írott médiában 300 cikk jelent meg.
      A Virtuális Völgy által meghirdetett pályázatokra 400 pályamű érkezett irodalmi, fotó és komolyzenei kategóriákban. A Völgy muveszetekvolgy.hu oldalát a tíz nap alatt 110 ezren látogatták és közel 400 ezer oldalletöltés történt. A Völgyrádió 240 órányi, a kulturpart.hu Wölgy Web Tévéje 10 órányi élő adást sugárzott Novák Péter vezetésével, a Völgyfutár két alkalommal, 8-8 ezer példányban látott napvilágot.
Az Ajka-Tapolca-Balaton északi partja térségben 30 ezer vendégéjszaka kelt el csak a völgyszervezőkön keresztül.
     A programok közül a legsikeresebbeknek az Amadinda, a Muzsikás, Palya Bea, a Muharay Hagyományőrző Szövetség és Hobo folyamatos jelenléte, a Vidnyánszky Attila fémjelezte debreceni és beregszászi színház, valamint az Új Színház előadásai, az öcsi Kőfejtő világzenei fesztiválja, a pulai Porondszínház előadásai, a petendi historikus zenei programok, az apáti rockzenei fesztivál, a dörögdi felvidéki és alternatív zenei programok, valamint a vázsonyi humorvölgy estjei bizonyultak. A kapolcsi antikvárius udvarban „5 tonna” könyvet vásároltak.
 
Kép: Imhof Iván

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top