Close

Az építész panelotthona

Az erkélyen állva, nyugat felé tekintve a Jánoshegyi kilátót pillantjuk meg, feljebb a Margitsziget, a Hajógyári-sziget, és ha tiszta az égbolt, egészen a Pilisig ellátni… Ilyen exkluzív panorámát is nyújthat egy pesti panelház tizedik emelete. A lakást építész lakja, akad látnivaló a belső terekben is.


A lakás jelenlegi elrendezését és stílusát lakói, Veronika és Zoltán álmodták és tervezték meg. A fiatal pár letisztult, modern stílusra vágyott élénk, vibráló törésekkel, a lehető legpraktikusabb geometriával. Igen nagy előnnyel indultak, hiszen Zoltán építész, ráadásul a tervezés és a kivitelezés területén egyaránt otthon van. A 3D tervezőszoftver segítségével rögtön láthatták a virtuális térben, hogyan működnek együtt térfelosztásaik és dizájnötleteik. – Különleges alkalom és egyben még magasabbak a környezeti elvárások, amikor az ember magának tervez – árulja el Zoltán. Akaratom ellenére szabadidőmben is e körül forogtak a gondolataim. A koncepció lényege a „haszontalan” közlekedő terek megszüntetése, ezáltal a főbb helyiségek alapterületének növelése, és a korábbi zegzugos elrendezésből egy tiszta alaprajz kialakítása volt. A tervezést engedélyeztetés követte, hiszen kiváltottak egy tartófalat, átkerült a bejárati ajtó, helyet cserélt a konyha és a fürdőszoba, máshova nyílik a vécé, és arrébb került a szobaajtó.

A panellakások általános hiányossága a nem megfelelő előtér-kialakítás – ezt persze mai szemmel mondja az ember. Harminc évvel ezelőtt, amikor ezek a házak épültek, más trendek uralkodtak. Jellegzetes szimbólum volt a lakás alapterületéből több mint tíz négyzetmétert elfoglaló keskeny, törtvonalú folyosó, amely a tipikus házgyári gardróbszekrénysornak adott helyet. Ezt megszüntették: a tárolás külön helyiségben történik.

 

A cikk folytatása az A Mi Otthonunk magazin februári számában olvasható. Keresse az újságárusoknál!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top