Close

A klímaváltozás határozta meg az afrikai „kirajzás” dátumát

A modern ember 70-55 ezer éve hagyta el Afrikát a kedvező klímaváltozás következtében – számították ki brit kutatók, akik tanulmányukat az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia folyóiratában, a PNAS (Proceedings the National Academy of Sciences) legújabb számában tették közzé.

 

Régóta viták tárgya, hogy milyen szerepet játszott a klímaváltozás az ember „kirajzásában” Afrikából. A modern embertől származó legrégebbi régészeti leletek a fekete kontinensen körülbelül 200 ezer évesek, ám Afrikán kívüli nyomai legfeljebb százezer évesek – írja a Phys.Org tudományos hírportál a tanulmányt ismertetve.
   
A Cambridge-i Egyetem kutatói Anders Eriksson vezetésével először az elmúlt 120 ezer év klímarekonstrukcióját 51 modern embercsoport génállomány-mintázatával kombinálva határozták meg a „kirajzás” időpontját és optimális útvonalát. Hogy kiderítsék, a népvándorlásban milyen szerepet játszhatott az éghajlat, a kutatók egy igen részletes modellt dolgoztak ki, gyakorlatilag feltérképezve bolygónkon minden egyén sorsát.
  
A multidiszciplináris projekt keretében az éghajlat mellett vizsgálták a növényzetet, rekonstruálták a tengerszint változásait, valamint e tényezők hatását az élelemforrásokra. Elemezték a születési rátát, a helyi népmozgásokat, az élelemforrások és a populáció lélekszáma közötti lehetséges összefüggéseket, s így a tudósok képesek voltak meghatározni azokat a lehetséges demográfiai „forgatókönyveket”, amelyek leginkább kompatibilisek a modern ember génfrekvencia-térképével.
   
A modell tanúsága szerint az éghajlat meggátolta a modern ember „kirajzását” Afrikából 70-55 ezer évvel ezelőttig, amikor is egy kedvező időjárási „ablak” nyílt az úgynevezett déli „csapáson”, a Báb-el-Mandeb tengerszoroson az Arab-félszigetre vezető útvonalon.
Ekkor vált kedvezőbbé Afrika északkeleti részének és az Arab-félszigetnek a klímája és csökkent le megfelelő mértékben a tengerszint.
  
Elődeink átszelték a Báb el-Mandeb tengerszorost, amely az Arab-félsziget déli csücskénél köti össze a Vörös-tengert az Ádeni-öböllel. A genetikai adatok alapján a régészek végigvezették a családfákat, hogy rájöjjenek, hol indult el a törzsek ágazódása. Meglepő módon a kulcsfontosságú terület nem a Szuezi-csatorna és a Báb el-Mandeb-szoros volt, hanem a mai Irak és Irán területe.

Amikor az emberek elhagyták Afrikát, hamar továbbvándoroltak. A modell segítségével határozták meg a modern ember megérkezésének időpontját a különböző kontinensekre is, az adatok egybeesnek a régészeti és fosszilis leletekkel.

Az egyetlen kivételt Európa képezi, ahová a megérkezést a klímán alapuló modell 55 ezer évvel ezelőttre teszi, vagyis 10 ezer évvel korábbra valószínűsíti, mint a régészeti leletek. Az eltérést a neandervölgyi emberrel való versengés magyarázhatja, ami lelassíthatta a modern ember terjeszkedését, ezt a tényezőt viszont nem vették figyelembe a modell kidolgozásánál.

Délkelet-Ázsiát az emberek 50-40 ezer évvel ezelőtt érték el. A kutatók szerint ekkor már késő volt, hogy azonnal Ausztrália felé vegyék az irányt, a tenger szintje ugyanis túl magas volt. Hogy pontosan mikor érkezett meg az ember Ausztráliába, erről nem rendelkeznek megbízható információkkal a szakértők.

Forrás: mti

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top