Bár a végső igent vagy nemet valószínűleg magasabb szinten fogják kimondani, az már tudható, hogy a kulturális ügyek államtitkára, L. Simon László nem támogatja Zelnik István ajánlatát a Seuso-kincs vásárlás útján való hazahozatalára, s egyáltalán: a vásárlást mint a kincsek hazajuttatásának lehetséges módját.
Más lehetőséget lát. Mint nyilatkozta, az „elmúlt egy évben komoly háttérmunka folyt”, s az ennek eredményeként „összeállt dokumentáció révén a leletanyag visszakerülhet Magyarországra”. Megkérdeztük az eddigi Seuso-kutatás jó néhány vezető szakemberét, ám perdöntő, új eredményekről nem, csak egy készülő tanulmánykötetről tudnak. Egyébként a szakemberek egybehangzóan állítják, hogy bizonyítékaink valóban számosak. Sőt 1993-ban, a New Yorkban lefolytatott per idején sem voltak gyengék, csak ezek közvetett bizonyítékok, amelyek a tudomány számára lehetnek meggyőzőek, viszont egy bírósági perben nem biztos.
Ifj. Koszorús Ferenc washingtoni ügyvéd, aki hazánkat képviselte a bíróság előtt, jó néhány évvel a per után azt nyilatkozta lapunknak, hogy a régészeti bizonyítékok már akkor is meggyőzőek voltak, csak a kriminalisztikai bizonyítékok nem voltak azok. A sikeres perhez meg kellene oldani a bűnügyet (a feltételezett megtaláló, Sümegh József halálának körülményeit és a kincs útját Nyugatra), és pontosan meg kellene nevezni a lelőhelyet, mondta az ügyvéd. A kincs lehetséges lelőhelyein, Polgárdi-Kőszárhegyen, illetve onnan egy-két kilométerre, Szabadbattyánban a per óta eltelt időben folytak feltárások.
Nádorfi Gabriella, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum régésze Szabadbattyánban 1993-ban, majd 1998 és 2006 között végzett ásatásokat annak a hatalmas palotának a romjainál, amelyet sokan Seuso palotájával azonosítanak. A Sárvíz mellett állt, és 374 körül elpusztult épületegyüttes nagyobb részét fel is tárta. Bár úgy tudjuk, közvetlen bizonyíték nem került elő, az ásatás dokumentumait 2005-ben titkosították. Annyit azonban továbbra is el lehet mondani, hogy a hatalmas palota építészeti gazdagsága erősen valószínűsíti: a tulajdonosnak szenátori rangú embernek kellett lennie, akárcsak a Seuso-kincs birtokosának.
Ráadásul az úgynevezett Seuso-tálon a szabadbattyánira hasonlító, úgynevezett peristyliumos, oszlopcsarnokos palota képe látható. Bizonyos tanúk sajtóban is megjelent vallomása szerint e palota egyik fűtőcsatornájában találta meg bronzüstbe (vagy üstökbe) rejtve Sümegh József a Seuso-kincseket 1975-ben. Más tanúk ellenben a kőszárhegyi kőbányába, illetve a Borbély-pince közelébe lokalizálták a lelőhelyet. A jelenlegi feltételezések szerint a megtaláláskor 248 ezüsttárgy tartozhatott a lelethez (többségében kanalak, továbbá mintegy negyven nagyobb tárgy).
Ma tizennégyet (Zelnik István szerint tizenötöt) ismerünk, és sejtjük hollétüket, bár az idő haladtával ezek is eltűnhetnek a látókörünkből. A Magyar Narancs múlt heti számában már azt valószínűsítette: az egykor Lord Northampton tulajdonában volt együttes már megbomlott, vélhetően új kezekbe került. Visszatérve a lelőhely problémájára: annyi bizonyos, hogy a kőszárhegyi szőlőkben került elő még 1878-ban az a késő római kori, ezüst edénytartó háromlábtöredék (tripus), amely azóta a Nemzeti Múzeumban található, s amelynek hasonlósága a Seuso-kincs darabjaival első látásra feltűnt a kutatóknak.
Ráadásul lelőhelye a Borbélypince közvetlen közelében volt, amelyben Sümegh Józsefet 1980 decemberében valakik felakasztották, hogy tőle az ott elrejtett kincset megszerezzék. Mráv Zsolt, a Nemzeti Múzeum régésze a stílusjegyek, az anyag, a méret és a lelőhely közelsége alapján úgy véli, valaha ez a 113 centiméter magas, húszkilós, színezüst háromláb is a Seuso-féle ezüst lakomakészlet része volt. Szinte bizonyosan ugyanabban a műhelyben készült, mint a Seuso-kincsek extrém nagyságú, méretben hozzá illő és hasonló díszítésű ezüstkancsói. Ezt az összefüggést azonban az amerikai bíróságon, 1993-ban kizárták a bizonyítékok közül.
Ahogy lehetetlen volt bemutatnunk az anyagvizsgálatok minden eredményét. A rövidre szabott bírósági határidő miatt ugyanis nem lehetett időre befejezni azokat. Balla Márta régész, fizikus vizsgálatai azóta bebizonyították, hogy az üstről származó szennyeződés egyezik a Borbély-pince földjével, ahol Sümegh elásta a másutt (de nem tudjuk, hol) talált kincseket. Az egyik tálról vett moszatmaradvány pedig arra utal, hogy a kincs járhatott a Sárvíznél. Az 1993-as bizonyítékok (a Pelso felirat, a Seuso név kelta eredete, a bronzüst jellegzetes pannóniai készítésmódja, a talajminta-vizsgálatok első eredményei, a rendőrségi nyomozás adatai, a kincsekkel rokonságot mutató háromláb és egyebek) mellé a per elvesztése után újabbakat igyekeztek keresni.
A kulturális minisztériumban külön titkárság alakult 1997-ben, és Hajdú Éva miniszteri biztos vezetésével intenzív munkához látott: az angol műkincsrendőrséggel tartottak fenn kapcsolatot, tanúkat kerestek, ásatásokat szerveztek, tanulmányok megírását és kiállítások rendezését koordinálták. 2000-ben 10 milliós jutalmat ajánlottak fel a nyomravezetőnek, és ugyanekkor újraindult a nyomozás is. De úgy tűnik, mindez nem hozta meg a várt eredményt, mert 2006-ban a Seuso-titkárságot a minisztériumban felszámolták, a szabadbattyáni ásatások is leálltak. A miniszteri biztos még megszervezett egy konferenciát a londoni Királyi Régészeti Társaságban 2007 februárjára. A magyar szakemberek kiutazását azonban az állam nem támogatta.
A következő évben, 2008 februárjában végül a londoni társaság magyar tagjának, Visy Zsolt professzornak lehetősége nyílt, hogy egymaga tartsa meg a magyar érveket összefoglaló előadást. Ez sokakat meggyőzött a magyar álláspont igazáról. Néhány hónappal később a Nemzeti Múzeumban is nagy konferenciát rendeztek a Seusóról, amely után elhatározták egy, az eddigi eredményeket összefoglaló kötet kiadását. A tanulmányok még akkor elkészültek, de a kötet csak idén jelenik majd meg. Kérdés, hogy az ebben összefoglalt tudományos érvrendszer és a hamarosan lezáruló rendőrségi nyomozás új eredményei egyértelmű választ adnak-e majd a Koszorús Ferenc által perdöntőnek tartott részletekre: vagyis hogy hol találták meg a Seuso-ezüstöket, és hogyan kerültek ki az országból.
Koszorús egyébként a fent említett nyilatkozatában, 1999-ben azt mondta: esetleg vásárlással is meg lehet szerezni a kincset. Ezt a lehetőséget Hajdú Éva, az egykori miniszteri biztos nem tartaná helyesnek, mert a kincs forgalomképtelen, piaci értéke nincsen. Jelenlegi birtokosának ugyanis nincsen tulajdonjoga rajta. A kincs Angliában lopott jószágnak számít, eredetpapírja nincsen, aki ezt elhallgatva megpróbálná eladni, az angol törvények szerint bűncselekményt követne el. Hajdú Évával egyébként a kulturális államtitkárság újra felvette a kapcsolatot. Arra a kérdésünkre, hogy tud-e olyan új bizonyítékról, amelynek birtokában visszaperelhetnénk a kincset, azt mondta: senki sem akarja újraindítani a pert.
forrás: nol.hu