Close

Pilates – Animus Pilates Stúdió

A Pilatest széleskörűen bemutató cikksorozatunkban az Animus Pilates Stúdió létrehozója és vezető oktatója, Lakos Anikó nyújt segítséget szakértelmével. A sorozatot megnyitván, először tudjunk meg többet a fiatal, felkészült oktatóról: mikor, milyen indíttatásból kezdett el a Pilatessel foglalkozni, mi inspirálta saját stúdiója megnyitására?
Szülői ösztönzésre már kisgyermek kora óta testvérével együtt sportolt. Elsőként a műkorcsolyával, majd a szertornával ismerkedett meg, melyet a táncok sokfélesége követett a jazz balettől kezdve a társas táncokig.

Szakértőnk tinédzser éveiben az aerobic felé fordult; bár kedve és edzői véleménye szerint tehetsége is lett volna versenyezni, mégis fontosabbnak bizonyult számára a tanítás, a mozgás megértése. Középiskolás éveitől kezdve az argentin tangó elkötelezettje, 1997-től táncolja, s 2001 óta tanítja is.

– Anikó, az látszik, hogy a tánc, a mozgás meghatározó része az életednek. Hogyan, milyen motivációval rendelkezve találtál rá a Pilatesre?
– Egy gyermekkori baleset következtében megsérült a nyakam és a derekam, melyek azóta is állandó odafigyelést igényelnek. Táncosként sok problémám volt a derekammal, ezért kerestem egy olyan mozgásformát, amely tartósan képes egészségesen és rugalmasan tartani a gerincemet. Kilenc évvel ezelőtt Londonban találkoztam a Pilatessel. Nekem sokat segített, s hamar felismertem a Pilates módszer nyújtotta pozitív hatásokat és a technikájában rejlő lehetőségeket. Egyértelművé vált számomra – kiváltképp, hogy szenvedélyesen szeretek tanítani –, hogy ezt a hatásos edzést minél több embernek meg kell mutatnom. Rekreáció szervezés és egészségfejlesztés szakon végeztem, a Pilatest két nemzetközileg elismert Pilates oktatóközpontnál sajátítottam el: Pilates Institute, Stott Pilates.

– Ha egy egyenes szakaszon kellene jelölnöm a tangót és a Pilatest, biztosan nagy távolságra, talán a szakasz két végpontjára helyezném el őket. Helyesen tenném?
– Az esetleg első pillanatra teljesen különböző mozgást közelebbről megvizsgálva észrevehetjük hasonlóságukat. A tangó alapvetően egy természetes tánc. Nem kell balettosnak lennünk, hogy elsajátítsuk és élvezzük ezt a csodálatos táncot. Szükséges viszont, hogy harmonikusan használjuk a testünket, mert így lesz a táncunk könnyed és kényelmes. Fontos, hogy tartásunk kiegyensúlyozott legyen, mivel ezáltal sokkal „energiatakarékosabban” táncolhatunk. A Pilates éppen erre törekszik: harmonikusan, fájdalommentesen működő erős és rugalmas testet építhetünk, ha gyakoroljuk, valamint javíthatjuk a tartásunkat, hogy a hétköznapokban könnyedén tehessük a dolgunkat, és elkerülhessük a sérüléseket.

– Hosszú évek óta tanítasz. Mikor nyitottad meg stúdiódat, az Animus Pilatest?
– Valóban, egy évtizedes oktatói tapasztalat áll mögöttem; több fitneszteremben és tánciskolában tanítottam. Az Animus Pilates Stúdiót 2010 januárjában nyitottam meg Budapesten, a Szent István krt. 17. szám alatt azzal a céllal, hogy elképzeléseimet immár kompromisszumok nélkül tudjam megvalósítani, s a hazai és külföldi szemináriumokon folyamatosan továbbfejlesztett tudásomat nyugodt, meghitt környezetben adhassam át vendégeimnek.
Sokáig kutattam a Stúdió megfelelő névválasztása érdekében, hiszen lényeges volt, hogy minden szempontból azonosulni tudjak vele. Hiszem, hogy az ez irányú energia-befektetés sem volt hiábavaló; megtaláltam, amit kerestem. Az „animus” latin szó számomra leglényegesebb jelentése a „tudatosság”. A Pilates egy eszköz ahhoz, hogy megtanuljuk, hogyan legyünk tudatosak mozgásunkban. Ahogy elkezdünk erre és tartásunkra figyelni a Pilates órákon kívül is, úgy leszünk egyre nyitottabbak minden másra is életünkben. Ezt a tudatosságot s nyitottságot szeretném átadni sokaknak, hogy egészségesebb testben, egészségesebb lélekkel élhessenek. A Stúdió logója, mely egy befejezetlen mandala, is ugyanezt a gondolatot hivatott kifejezni: folyamatosan fejlődünk, s lehetőségünk van változni lélekben, testben egyaránt.
Nem csupán vendégeim fejlődtek az elmúlt másfél évben, hanem maga a Stúdió is. Egyedül nyitottam meg, s ma már két magas szinten képzett kolléganőmmel – Mezei Eszter, Pilates oktató, Nagy Erika, Jóga mester – várjuk a mozgást, a testi-lelki harmóniát igénylő régi, új vendégeinket.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top