Ring Magazin

Kedd, 2019. Május 21.
Szöveg mérete
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Címlap

Az ország legnagyobb gyerekszobája a Gellértben

E-mail Nyomtatás PDF

mesehotel

Adventi Mesehotellé változik Budapest egyik legszebb szállodaépülete, ahol az ország legnagyobb gyerekszobáját rendezik be, s töltik meg változatos programokkal az apróságok és szüleik örömére. A Gellért immár hagyományos, ám idén megújult adventi rendezvénye december 3-4-én várja a nagyérdeműt.

Öröm-bödön, Kobold-kidobó, Méregzsák és megannyi izgalmas élmény fogadja ebben az évben a Danubius Hotel Gellértben a kisebb-nagyobb vendégeket adventi programkavalkádra. Az idei alkalommal Mesehotellé alakul a patinás épület, melyben a Varázslatos Rejtekfölde, a meseerdő várja a gyermekvendégeket. Bemutatják – egyebek mellett - Felhőhegyi Balázs Sárkánykalandok című, kisiskolások számára íródott könyveit, amelyek a Danubius Hotels gondozásában láttak napvilágot, és a mesevilágot megidéző díszletek között életre keltik a mesekönyvek szereplőinek mindennapjait. A meseerdőben láthatjuk majd a Szamárfül társulat interaktív meseelőadását, a Holdfény alatt táncoló menyéteket is, és a meseerdőt játékokkal tölti meg a JátékNet.

Mikulásváró gyermek standup és meserevü is “terítékre kerül”, amikor is Dombi Maci, azaz Dombóvári István, az ismert humorista bújik a TV Maci szerepébe. A történet szerint a TV Maci nem hajlandó elfogadni az új meséket, ragaszkodik a régi mesékhez, csak azokat szereti. Így aztán a Tündérnek nemcsak az a dolga, hogy életet leheljen a maci nem működő tévéjébe, hanem az is, hogy manói segítségével megszerettesse Dombi Macival a mai meséket.

Ismét itt lesz mindenki kedvence, a vasútmodell kiállítás, hiszen ki ne szeretne képzeletben beszállni egy kis vonatba és végigutazni a majd’ 100 méter hosszú modul terepasztal mesés tájain? A 424 Vasútmodellező Klub kiállításán láthatunk több mint 1000 suhanó vasútmodellt az egyéni terepasztalokon, különböző méretarányokban.

Vasárnap pedig az Adventi Sunday Brunch csalogatja a gasztrokalandorokat a Gellért Sörözőbe.

A nagy érdeklődésre való tekintettel és vendégek érdekében, ebben az évben limitált számban, délelőtti és délutáni időszakban várják a látogatókat délelőtt 10:00 – 13:00, délután 14:00 – 17:00 óra között.

Az Adventi Mesehotelbe a belépő már 1.200 Ft-tól kapható, és vásárolhatunk kedvezményes családi jegyet is, csak siessünk, nehogy lemaradjunk a Gellért Hotel legújabb szenzációs programsorozatáról.

További részletek és jegyek elővételben itt: www.gellertfesztival.com/esemeny/adventi-mesehotel/


(2 értékelés)
 

Megjelent A Mi Otthonunk májusi száma

amio 19majus 

Bővebben az Otthon rovatban

Média a médiában

02.ecs.mediacimlap02.fz.mediaringor ring01.kg.media01.orkeny.media04.mzmedia

A sajtót, a nyilvánosságot és a valódi sajtót egyre inkább háttérbe szorító közösségi platformokat vettük nagyító alá összeállításunkban. Mi a hír, mi a vélemény és hol szentség, azaz a hitelesség. Hihetünk-e még a médiának? Kinek, minek, hogyan, miért, mikor? Az újságnak, a tévének, a világhálónak, a közösségi oldalaknak? Erre kerestük a választ. A fotókra kattintva tallózhatnak cikkeink között.

Hányan olvasnak bennünket?

Oldalainkat 131 vendég böngészi

bav logo kicsi banner