Close

Trianonról és a Pitagorasz-tételről is szó lesz az M5 szerdai oktatási műsorában

m5csatornaoktatas 1

Trianonról, a Pitagorasz-tételről és Giuseppe Verdi olasz zeneszerzőről is szó lesz az M5 csatorna szerdai oktatási műsorában – közölte az MTVA Sajtó osztálya kedden az MTI-vel.

A közleményben emlékeztettek arra, hogy az M5 kulturális csatorna oktatási tartalmaival igyekszik segíteni az otthon tanuló diákokat. Minden hétköznap reggel 8-tól este fél 9-ig tartó műsorsávban a biológia, matematika, történelem, irodalom és fizika mellett a nyelvtanulásé a főszerep.
A Felsős és Érettségi című műsorok az általános iskolai és gimnáziumi évfolyamoknak szólnak, míg a Szólalj meg! című sorozat a nyelvtanulást segíti. A Mindenki Akadémiája című műsoraikban pedig érintik az egyetemi tananyagot is.
Mint írják, a szerdai Felelős című műsor elsősorban a 6-8. évfolyamos tanulóknak szól. Reggel 8 órától a 8. osztályos biológiával, földrajzzal és történelemmel foglalkoznak. Szó lesz a sejtek felfedezéséről, felépítéséről, működéséről és feladatairól, rövid kitérőt tesznek Európába, de a II. világháború utáni európai helyzettel is foglalkoznak.
Ezt követően 7. osztályosoknak szóló irodalom következik, ahol József Attila szerelmi költészete lesz a téma. Majd ugyanennek a korosztálynak beszél Varga Szabolcs történész a trianoni békeszerződés részleteiről és következményeiről.
Az ezt követő matematikát a 6. osztályosok figyelmébe ajánlják, ezúttal a különböző sokszögek kerületének képleteivel foglalkoznak részletesebben. Majd a 7. osztályosok Giuseppe Verdi olasz zeneszerző műveivel ismerkedhetnek meg.
Ezt követően a 8. osztályosok a képzőművészettel mint szakmával ismerkedhetnek meg közelebbről, az állampolgári ismeretek keretén belül pedig az alkotmányozás folyamatáról beszél Varga Szabolcs történész.
Tizenegy órától délig – a szokásos módon – nyelvtanulással foglalkoznak, jön a Szólalj meg angolul dupla részekkel, majd a Szólalj meg olaszul.
Délben kezdődik az Érettségi című műsor, magyar nyelv és irodalomból a szófajtannal foglalkoznak, matematikából a derékszögű háromszögről és a Pitagorasz-tételről lesz szó, de ellátogatnak a matematika múzeumba is, ahol a definíciók kézzel foghatóvá válnak. Biológiából a táplálkozás evolúciójáról tanulhatnak a diákok, informatikából pedig programozás következik feladatstruktúrákkal. Történelemből Zrínyi Miklósnak a Habsburg-házhoz és a törökhöz fűződő viszonyáról, továbbá a török kiűzésének folyamatáról lesz szó.
Az este 8 órakor kezdődő Mindenki Akadémiája témája a Tudomány a gyerekszobában, a porcelánbabák története lesz.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top