Close

„Muzsikál az erdő” 2020

A „Muzsikál az erdő” rendezvénysorozat 2020-ban a 17. évadára készül. Fő célja az erdő és a zene, a művészet erejével a környezettudatos, fenntartható életvitel irányába mozdítani a rendezvény résztvevőit.

dén 3 térségben jelentkezik a „Muzsikál az erdő”. Az év első eseménye a „Muzsikál az erdő” a Hírös Városban május 22 – 24. között várja az érdeklődőket a Kecskeméten a Vízmű dombi erdőben, az Arborétumban valamint Lakitelek – Tőserdőn. Az év legnagyobb eseménye a „Muzsikál az erdő” – Mátrai Művészeti Napok 9 napos programfolyama július 4-e és 12-e között kerül megrendezésre. Ősszel pedig a „Muzsikál az erdő” a Körösök völgyében szeptember 25-e és 27-e között Gyula térségében, Gyula – Városerdőn, valamint Nagyvárad közelében Püspökfürdőn szerveződik.
Hűek maradnak hagyományos szervezési elveikhez: Különleges erdei helyszínekre hívják a rendezvényre érkezőket, ahol a család valamennyi tagja talál számára vonzó és tartalmas feltöltődési lehetőséget. Várják a régi ismerőseiket és az újonnan bekapcsolódó érdeklődőket ingyenes programjainkra.
A Príma, Nógrádikum és Nívó Díjjal, „Minősített Fesztivál” címmel rendelkező rendezvény valamennyi napján lélekben felkészülhetünk a szakvezetéses erdei séta során a klasszikus zenei és a népzenei erdei koncertekre, ahol országos, sőt világhírű előadóművészek és a helybéli művészeti élet kiválóságai nyújtanak egyszeri, megismételhetetlen erdei koncertélményt. Nem marad el az erdei sport, a színvonalas zenei és kézműves gyermekprogram, a helyi termelők bemutatkozása. Megismerkedhetünk a fenntartható gazdálkodás példáival, valamint tudományos ismeretterjesztő előadásokon bővíthetjük tudásunkat az erdő és a természetvédelem témakörében.


A természethez kötődő „Muzsikál az erdő”-s pályázatok – fotó, irodalom és gyermekrajz – a rendezvény oszlopos tagjaivá váltak. Minden nap zárásaként alkalma nyílik a résztvevőknek kötetlen beszélgetésre, a vendéglátó település megismerésére, hiszen a „Muzsikál az erdő” minden nap más-más településen jelentkezik, ezzel is népszerűsíteni kívánja a vidék, az erdő értékeit.
A „Muzsikál az erdő” – Mátrai Művészeti Napok tervezett helyszínei: Gyöngyöspata, Gyöngyös – Kékestető, Abasár, Szurdokpüspök, Pásztó – Mátrakeresztes, Salgótarján – Eresztvény, Gyöngyöstarján, Fülek, Tar – Fenyvespuszta.
Várnak minden erdőjáró, művészetkedvelő látogatót a 2020-as év „Muzsikál az erdő” rendezvényeire. Részletes információ a www.muzsikalazerdo.hu honlapon található. Hiszen ha „Muzsikál az erdő”, akkor „jókedv, erdei értékek, művészetek, barátság, testi-lelki feltöltődés”!
Muzsikál az Erdő Alapítvány

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top