Close

A manipulált Nagy Teszt

ellenzek 2019

Az összefogás nem vet fel morális problémákat egyetlenegy momentumos szavazóban sem, hiába támogatja pártja Gyurcsány jelöltjét, akinek neve mellett a Jobbik logója is ott virít.

Kérdezgetem magamtól, miért érdekli a német sajtót annyira a magyarországi önkormányzati választás? A Borkai-ügy bejárta Európát, mint hajdan a kommunizmus kísértete, a netre került pornóvi­deót sok millióan nézték meg. A világháló tisztaságáért felelősöket nem zavarta, hogy szeméremsértő a tartalom. Más volt az utasítás, hiszen a cél szentesíti a kampányeszközt. Nem árt vigyázni a közszereplőknek életük minden pillanatára, minden privát megnyilatkozásukra is, mert sosem tudni, hol a rejtett kamera. A felvételből pedig tudjuk már, mi lesz: a legkitűnőbb kampányeszköz az ellenfél lejáratásához és megkísérelt megbuktatásához.

Csak meg kell várni a legalkalmasabb pillanatot, lehetőség szerint a választási kampány hajráját. Így bukott Strache és vele az osztrák Szabadságpárt, így vesztett sokat a Fidesz is, és fog bármikor bárki, ha politikai ellenfelei előrántják a jó pénzért vásárolt adu ászt.

Rég túllépnék a Borkai-ügyön, ha nem olvasnám a Frankfurter Allgemeine Zeitung, a legolvasottabb és legtekintélyesebb német napilap friss interjúját a Political Capital ügyvezetőjével. Szerintük Krekó Péter a leghivatottabb arra, hogy a német olvasók számára elemezze a magyar helyhatósági választások eredményeit és tanulságait. Óriási siker, hogy a budapesti városházákba és még hét nagyobb városba ellenzéki polgármester költözött, ami annak köszönhető, hogy sok városnak nagyon jó jelöltje volt, akik nemcsak a saját szavazóikat tudták megszólítani. Segített nekik ebben Borkai a fehér zoknijában és persze az ellenzéki összefogás. Az összefogás a politika természetes velejárója, nem vet fel morális problémákat az elemzőben. Valószínű, egy momentumos szavazóban sem, ha pártja történetesen Gyurcsány jelöltjét támogatja, és a neve mellett a Jobbik logója is ott virít.

Egyszerű német olvasó a cikkből fenomenális ellenzéki győzelmet olvashat ki, pedig például a CDU fogyatkozó népszerűségével mit nem adna egy ilyen eredményért! A politikai elemző gyorsan le is vezeti a választás üzenetét: oda Orbán Viktor mítosza, hogy ő a tökéletes, és oda a Fidesz-mítosz is, hogy ők választáson legyőzhetetlenek! És hogy lélektanilag nagyon fontos volt most az ellenzéki győzelem. Én is így gondolom, lélektanilag nagyon fontos, hogy újra és újra ismételhessék, csócsálják, mekkora győzelmet arattak, mekkora rést sikerült vágniuk az Orbán-rendszer bástyáján. Olyannyira, hogy már el is hiszik a nagy győzelmet, és másokkal is igyekeznek elhitetni.

Mert a független liberális politikai elemző elfelejtette megemlíteni, hogy a Fidesz egymaga elhozta a szavazatok több mint felét. Ő csak azt látja, hogy a haladó városlakók értik Európa hívó szavát, szemben a vidék magyarságával, akikhez a Fidesz tekintélyelvű, konzervatív kereszténydemokrata politikája sokkal közelebb áll. A magyar ugaron a nép megvezetve él, a kormánymédia által fújt információbuborékban, hozzájuk nem jutnak el az új idők új dalai. Nem láthatták in flagranti Borkait sem, akárhogy tekergett is a világhálón.

Csendesen felhívnám a vidék elmaradottságát szapuló elemző és német kérdező partnere figyelmét, hogy Magyarországon a legkisebb településen is van internetes hozzáférés, szemben számos németországi területtel, ahol bizony infra­strukturális elmaradás érzékelhető. Arról nem is szólva, hogy ott a demokratikus törvényhozás gondoskodott róla, hogy szeméremsértő- és gyűlölettartalmak az internetes felületeken ne jelenhessenek meg. (Így biztosították be 2017-ben a kormánypártok, a CDU és az SPD, választási sikerüket, nehogy a nép körében terjedjen az ellenőrizetlen és felelőtlen migráció okozta társadalmi elégedetlenség.)

A magyar Nagy Teszt eredményes volt. Ha a választókörökben a sokszínű ellenzék képes megegyezni egyetlen közös jelöltben, van esélyük a Fidesszel szemben. Az elemző akármennyire liberális, elgondolkodott azon az apróságon, hogy a tényleg nagyon különböző politikai kultúrával és tradícióval rendelkező pártok tudnak-e majd sikeresen együttműködni. Talán nem is különböznek annyira egymástól, véli, hiszen a Jobbik már nem az, ami volt, megszabadult szélsőjobbos tagjaitól, akik voksaikat a jövőben a Fideszre adják. Innen már csak egy lépés kijelenteniük, hogy a Fidesz a legjobboldalibb, értsd szélsőjobbos politikai tömörülés.

„Az biztos, hogy a kormány sok önkormányzati kezdeményezést meg fog akadályozni” – mondja a független elemző. Ő csak tudja, hiszen ő a kormány helyében biztos ezt tenné. Nagy szükség lenne az EU-ban az önkormányzatok közvetlen finanszírozására, hiszen nemcsak magyar jelenség, hogy a kormányon levők az uniós pénzek megvonásával zsarolják az ellenzék által vezetett településeket. Már látom is az előretolt brüsszeli magyar helyőrséget, ahogy elvtársaiknál, a LIBE meg egyéb jogvédő bizottságokban azért lobbiznak majd, hogy a Magyarországnak járó uniós pénzeket közvetlenül a jogállamiságot képviselő szivárványszínű önkormányzatoknak adják.

Mindenesetre fellélegezhet a haladó Európa, mert a választások megmutatták, hogy Orbán Viktoron és a Fideszen túl is van élet. A magyar politikai elemző szerint itt az ideje újragondolni a német–magyar kapcsolatokat. Szabad-e tovább tolerálni Orbán unortodox gazdaságpolitikáját és demokráciaelképzeléseit? Nem és nem, elég volt, vége a félelem idejének! A választások megmutatták, hogy Magyarországon van egy erős, az euró­pai és a nyugati értékek iránt elkötelezett választóréteg. És ők nem Orbánt támogatják.

Szerintem eddig és ne tovább! A német média, a hitelesnek mondott német sajtó a kiegyensúlyozott tájékoztatás jegyében a fenti módon manipulálja olvasóit. Magyarország a célkeresztben újra és újra, céljuk, mint a magyar ellenzéké: Orbán Viktor elmozdítása az európai egyesült államok útjából.

Rab Irén
Forrás: Magyar Hírlap

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top