Close

CIV MiniMoto – Kecskés Tamás áttörést ért el Franciacortán

kecskes tomikaaaaaaaaaaaaaaaa

Kecskés Tamás idei legjobb eredményével zárt a CIV MiniMoto bajnokság franciacortai hétvégéjén.

A megváltozott körülmények ellenére Kecskés Tamás hatalmas lendülettel vágott neki a pénteki hat felmenetelnek Franciacortán, ami Jesolo helyét vette át a CIV MiniMoto bajnokság naptárában.

Tamásnak nem volt könnyű dolga, egy számára ismeretlen nyomvonalon kellett a lehető legjobb időt motoroznia, mivel a pálya hátsó részét átépítik. A nap folyamán a szerelők finomítgatták a motor alapbeállításait, így fokozatosan tudott gyorsulni. Szombaton szintén hatszor tudott felmenni a pályára, ezek alkalmával minden lehetőséget kihasznált az edzésre.

Vasárnap reggel két időmérővel kezdődött a program. Az elsőn megfutotta az eddigi legjobb idejét Franciacortán, a másodikon egy bolyba keveredve nem tudta kihozni a maximumot. Viszont így is kvalifikálta magát az „A” futam részvevői közé. Az első, délelőtt tartott futamot a 21. helyről kezdte meg és 17.-ként intette le a kockás zászló. Délután szintén a 21. rajtkockát foglalhatta el, ott három pozíciót sikerült előre lépnie, így a 18. helyen ért célba.

Nagyon eredményesnek mondható a hétvége, mivel a jelentkező karburációs problémák ellenére is tudta tartani a lépést Európa legerősebb MiniMotós mezőnyében.

Forrás:

Háfra Zsolt / Tóth Krisztián Márk- RXP – Sic58 Magyarország

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top